Oldalak

2014. június 21., szombat

Marokkói ízvilág

Nemrég felfedeztem egy webshopot, ahol nagyon jó áron lehetett beszerezni gluténmentes, barna rizslisztes wok tésztákat, harisszát, igazi mogyoróvajat és hasonlókat. Pechemre pár héttel később a kiskereskedelmi forgalmazást megszüntették, viszont az így beszerzett kincseket azóta is boldogan használom. Többek között így estem szerelembe a füstölt pirospaprikával is. De a másik nagy kedvenc, az a szárított paradicsom, főleg az Uramnál befutó. :) Valahogy ezek folyományaként a marokkói ízvilág nagyon vonz, és az utóbbi időben rengeteg mindent ennek a bűvöletében próbálok készíteni. Ezt a vacsorára való salátát is. :)

A recept a Kifőztük magazin júniusi számába készült.

Marokkói ihletésű csicseriborsó- és rizssaláta


12,5 dkg (basmati) rizs
40 dkg (1 db) konzerv csicseriborsó
3 szál újhagyma
4-5 szem szárított paradicsom
1/2 csokor menta
1/2 csokor korianderlevél
1 lime vagy citrom leve
1/2 narancs leve
1/2 teáskanál római kömény és koriandermag vegyesen
2 evőkanál olívaolaj
A rizst egy vastag aljú fedeles fazékban kevés olívaolajon 1 percig pirítjuk, majd felöntjük kétszeres mennyiségű vízzel. Sózzuk, majd lefedve, alacsony lángon kb. 15 perc alatt megfőzzük. Ha ekészült, villával fellazítjuk a rizsszemeket, hogy ne ragadjanak össze. A csicseriborsóról leöntjük a folyadékot és alaposan leöblítjük. Az újhagymát ferdén felkarikázzuk, az aszalt paradicsomot felcsíkozzuk. A citrom- és narancslevet elkeverjük az olívaolajjal és a mozsárban megtört fűszerekkel, majd egy nagy tálban mindent összekeverünk. Langyosan vagy hidegen tálaljuk. (Előre is elkészíthetjük, hogy az ízek összeérjenek néhny óra alatt.)
CH tartalom: 41 g CH/adag
Kalóriatartalom:  240 kcal/adag






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése