2015. október 31., szombat

Tízóraira

Persze, ideális esetben a tízóraim egy kis házi készítésű süti és valamilyen gyümölcs. De a körülmények sokszor nem kedveznek ennyire, és üres a hűtő, a sütiből már egy morzsa se maradt, sőt, van hogy az állandó almakészlet is kimerül. Na, ilyenkor jön a zabpelyhes joghurt. Mert legrosszabb esetben a sarki kisboltban veszek munkába menet egy joghurtot, zabpehely és méz meg mindig van otthon. A kókuszreszelék ebben az esetben már az extra, a ráadás, mert imádom. :) És bizony, mézet írtam, mert időnként ennyire kis mennyiségben, számolva, én szoktam enni. Ebben a receptben is csak nagyon kevés mézet írok, éppen egy picit ízesíti a joghurtot, de én így szeretem. Lehet helyette nyírfacukrot, vagy eritritet is használni, vagy aki szereti, steviát is.

Zabpelyhes-kókuszos joghurt


Hozzávalók 2 személyre:
20 dkg natúr joghurt
3 dkg apró szemű zabpehely
1,5 dkg kókuszreszelék2 kávéskanál méz (10 g)

Tálkába vagy zárható üvegbe rétegezzük a zabpelyhet, a kókuszreszeléket, a joghurtot és végül a mézet. Közvetlenül tálalás előtt összekeverjük.

CH tartalom: 19 g CH/fő (ebből 9 gyors CH)
Kalóriatartalom: 270 kcal/fő





2015. október 22., csütörtök

Spanyol tortilla

Sosem állítottam, hogy kifejezetten művelt lennék a gasztronómia területén. Sőt. Mondhatni, nagyon hiányosak a ismereteim, és akkor még szolidan fogalmaztam. Épp ezért nagyon sokáig nem ismertem a spanyol tortilla fogalmát. Pontosabban, néha láttam egy-egy receptet, de sosem ragadott meg (biztos azért mert nem vagyok nagy burgonya párti), így tökéletesen megfeledkeztem arról, hogy a tortillának létezik ez a válfaja is, és nem csak a tortillalap, vagy tortillachips. :)
A spanyol tortillával aztán stílszerűen Spanyolországban találkoztam két éve, mikor az október 23-i hétvégén Madridba utaztunk barátokkal. Tekintve, hogy Madrid piszkosul drága, ezért étterembe nem nagyon mentünk, főleg, hogy csak késő este nyitnak ki, mi meg az egész napos városnézés után vágytunk volna valamit enni. Mikor az egyik bárféleségben megláttuk a tortillát az étlapon, nagyon megörültünk neki. Majd jól meglepődtünk, mikor kihozták a helyi változatot. No, ennyi az én hatalmas hozzáértésemről. :)
Őszinte leszek, nem gondoltam volna, hogy finom. Kicsit bizarrnak tűnt elsőre ez a tojásrántottás krumpli, vagy krumplis rántotta, viszont nagyon finom. Viszont sokáig azért nem készítettem el, mert nem teljesen értettem, hogyan is fog ez átsülni. Többféle variációt is elolvastam, ki hogy készíti, nekem végül ez jött be leginkább.
4 főre előételnek, 2 főre főételnek tökéletes.

Spanyol tortilla paradicsomsalátával


Hozzávalók 2-4 személyre
40 dkg burgonya (tisztítva mérve)
6 tojás
1/2 fej vöröshagyma
1,5 teáskanál morzsolt oregánó
1 teáskanál pirospaprika
1 evőkanál frissen aprított petrezselyemzöld
1/2 teáskanál só + kevés a burgonyára
frissen őrölt bors
(olíva)olaj
a salátához:
2 nagyobb paradicsom
1/2 fej vöröshagyma
2 evőkanál fekete olajbogyó
(olíva)olaj
a tálaláshoz:
parmezán vagy más intenzív ízű kemény sajt

A burgonyát és a hagymát egészen vékonyra karikázzuk. Kevés olajon, serpenyőben kb. 10 perc alatt átpirítjuk. Közben sózzuk, és amikor már majdnem puha a burgonya, megszórjuk a pirospaprikával. A tojást felverjük, elvegyítjük a fűszerekkel és a sóval. Ráöntjük a hagymás burgonyára, és lefedve, alacsony lángon kb. 10 percig sütjük az egészet, ez alatt majdnem teljesen elkészül a tortilla. Egy tányér segítségével óvatosan megfordítjuk, további 1 percig sütjük, majd a serpenyőből tányérra borítjuk, és megszórjuk kevés reszelt sajttal.
A salátához felszeleteljük a paradicsomot, a hagymát és az olajbogyót, majd elkeverjük kevés olívaolajjal. A tortilla mellé kínáljuk.

CH tartalom: 23 g CH/fő (4 fős adagok esetén)
Kalóriatartalom: 308 kcal/fő (4 fős adagok esetén)





2015. október 13., kedd

Alap

Nehéz hetem volt. Lehet ilyet mondani kedden? Végtére is, ha a mögöttem álló 7 napra gondolok, akkor helytálló a mondás, nem igaz? ;) De igazából részletkérdés, a heti stresszadagomon már tuti túl vagyok. Úgyhogy bevetettem magam a kanapéra, Apósom verhetetlen pálinkájából egy kupicával, és szerintem tuti aludni is fogok egy órán belül. :)
De amíg még várjuk a pizzát (bizony, jutalmul diétafelrúgós napot tartok!), addig gyorsan hozok egy receptet.
Méghozzá villámgyorsat, egy újabb kamrakaját. A legalapabbat, ami a sajtos tészta után csak jöhet: a tonhalas tészta. Szerintem az első 5 ételben tuti benne volt, amit először magam is elkészítettem. :)
Amúgy meg, az Uram egyik nagy kedvence, szerintem simán megenné hetente többször is. :)

A recept a Kifőztükben is megjelent.

Tonhalas tészta


Hozzávalók 4 személyre
- 1 konzervparadicsom (40 dkg)
- 1 közepes vöröshagyma
- 1 gerezd fokhagyma
- 2 konzerv olívaolajban eltett tonhal (2 x 8 dkg)
- 1 kávéskanál szárított vagy 1 teáskanál friss, aprított kakukkfű
- 1 kávéskanál szárított vagy 1 teáskanál friss, aprított oregánó
- 1 kávéskanál szárított vagy 1 teáskanál friss, aprított bazsalikom
- 22 dkg durumtészta
- só
- frissen őrölt bors
- (olíva)olaj
a tálaláshoz:
- reszelt sajt

A tésztát lobogó, sós vízben megfőzzük, leszűrjük.
A megtisztított vörös- és fokhagymát felaprítjuk, kevés olajon megsütjük. Hozzáadjuk a tonhalat és a szárított fűszereket, majd néhány perc elteltével elvegyítjük a paradicsommal (ha egészben van benne a paradicsom, előtte fakanállal feldaraboljuk). Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, és kb. 10 percig főzzük közepes lángon. Ha friss zöld fűszereket használunk, csak a főzési idő vége előtt néhány perccel adjuk hozzá.
A tonhalas ragut a tésztára halmozva, reszelt sajttal megszórva tálaljuk.

CH tartalom
: 46 g /fő
Kalóriatartalom: 306 kcal/fő (sajt nélkül)




2015. október 9., péntek

Rizspudingból csak keveset

Bizonyos ételeket sosem ettem gyermekkoromban. Aztán már felnőtt fejjel egyszer találkozok valamivel, és már meg is köttetett egy életre szóló szerelem. A rizspudinggal is így voltam. Mit nekem brownie, meg karamella, ezekről előbb le tudok mondani. De a rizspuding, bármilyen formában, változatban, jaj, na azért állandóan fáj a szívem.
Amióta diétázom, nem készítettem egészen eddig a receptig. Hogy miért? Mert egy gyors fejszámolással azonnal láttam, hogy ez bizony nehezen illeszthető be a diétába. Nem mondom, hogy nem fordult meg a fejemben, hogy csak zöldsalátát ebédelek és után pedig belapátolok egy hatalmas adag rizspudingot. De mindig becsülettel ellenálltam. Aztán megcsináltam ezt a receptet és büszkén mesélhetem: nem faltam fel az egészet. Pedig nagyon akartam. Megmaradtam a magam 20 grammnyi adagjánál. Ami persze rettentően kevés a rizspudingból sajnos. De legalább az ízét éreztem újra. :)
A képen látható pohár a 4 személyes adag, igazából én a felét ettem uzsonnára, nem túl sok, de azért a semminél több. :) Mondjuk, az is igaz, hog yegy ebéd után desszertnek egy egész adagot nem is tudnék megenni. :)

Fahéjas rizspuding körtével és mascarponehabbal


Hozzávalók 4 személyre
12 dkg basmati rizs
5 dl tej
7 dkg nyírfacukor
2 fahéjrúd
2 tojássárgája
1/2 citrom leve
1 csipet só
a krémhez:
10 dkg mascarpone
1 dl habtejszín
1 evőkanál porrá őrölt nyírfacukor
a tetejére:
1 nagy körte
1/2 dl száraz fehérbor
1 teáskanál nyírfacukor

A tejet felforraljuk a cukorral és a sóval, majd hozzáadjuk a rizst és a fahéjrudakat. Lefedve, alacsony lángon megfőzzük (nem kell az összes folyadékot elfőzni), néha megkeverve, hogy le ne égjen. Levesszük a tűzről, elvegyítjük benne a tojások sárgáját és a citromlevet, majd további 1 percig főzzük. Kivesszük a fahéjat, és lefedve hagyjuk kihűlni.
A körtét vékonyan felszeleteljük, és a fehérborral, a cukorral, kevés őrölt fahéjjal megpároljuk. A krémhez a tejszínhabot kemény habbá verjük, elvegyítjük a cukorral és a mascarponéval.
A poharakban eloszlatjuk a rizspudingot, rákanalazzuk a mascarponés habot, szépen rárakjuk a körtét, és megszórjuk őrölt fahéjjal.

CH tartalom: 47 g CH/fő (kisebb poharakba adagolva 8 főre is szétosztható)
Kalóriatartalom: 403 kcal/fő
(eritrittel "csak" 34 g CH)





2015. október 5., hétfő

Amíg még van friss fűszer az erkélyen

Sajnos már nem bírják sokáig az erkélyen a fűszernövények. Egyre vörösesebbek a leveleik és kénytelen vagyok tudomásul venni, hogy nem csak a naptár, és a hideg éjszakák bizonyítják, itt van az ősz. Hanem a fűszerek is. Kíváncsi leszek, idén mi az, ami túléli az erkélyen. És ha minden jól megy, talán jövőre már a kertben kell áttelelnie majd a zsályának és a rozmaringnak.
De amíg még van néhány friss levél a bazsalikomon, addig bőszen használom is. :) Ebbe a cukkinikrémbe is az került. Cukkinit mondjuk lehet egész télen kapni, így ez a mártogatós vagy szendvicskrém igazából egész évben elkészíthető. Legfeljebb szárított bazsalikomot kell hozzá használni, amit már a párolásnál hozzáadunk, nem csak a legvégén.

Bazsalikomos cukkinikrém


Hozzávalók 4 személyre:
- 30 dkg cukkini
- 1/2 fej vöröshagyma
- 1 gerezd fokhagyma
- 2 evőkanál frissen aprított bazsalikom
- só
- frissen őrölt bors
- (olíva)olaj
a tálaláshoz:
- teljes kiőrlésű kenyér

A cukkinit nagy lyukú reszelőn lereszeljük. Serpenyőben, kevés olajon megpirítjuk a felaprított hagymákat, hozzáadjuk a cukkinit, sózzuk, borsozzuk, és időnként megkeverve kb. 5 perc alatt megsütjük. Botmixerrel durvára pürésítjük, majd beledolgozunk kevés olívaolajat, végül hozzáforgatjuk a friss bazsalikomot. Teljes kiőrlésű kenyérrel tálaljuk.

CH tartalom: 9 CH/fő
Kalóriatartalom: 112 kcal/fő
(kenyér nélkül)






Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...