2017. december 11., hétfő

Egy kis esti érzelgősség

Azon gondolkodtam ma vasalás közben, hogy vajon hány év kell egy ruhatár kicserélődéséhez. No persze nem a női ruhásszekrényre gondolok, mert annak tartalma gyorsabban változik, mint a forgószél. Ellenben az Uram ruhatára inkább tekinthető állandónak. És az elmúlt hónapokban többször szembesültem vele, hogy le kellett selejteznem bizonyos ruhákat - elkoptak, kiszakadtak, stb... Pedig én vettem őket neki. Hiába, ez is az idő múlásának a jele. Eljön majd az az idő is, amikor a szekrényben már csak a közös élet során beszerzett ruhadarabok fognak lógni.
Lehet, a hormonok teszik továbbra is, de valahogy meghatódtam és el is szomorodtam, mikor ezeket az elhasznált darabokat selejteztem. Sok emlék kötődött hozzájuk (no persze nem egy pár lyukas zokniról beszélek :)). És persze öröm is volt mindebben, hiszen ez is a közös és egyre hosszabb utat jelképezi.
Oké, most már abbahagyom az érzelgősséget. Inkább hozok egy újabb receptet, bár ez is passzol a hangulatomhoz, mert ideális téli estéken a kanapéra kucorodáshoz. :) És nem utolsó sorban remek gasztroajándék is karácsonyra. :)

A hozzávalók a Magosboltban szereztem be, a recept a Kifőztük online gasztromagazinban is megejelent.

Fűszeres almatea-keverék

Hozzávalók
3 dkg natúr aszalt almakocka
1,5 dkg natúr aszalt almakarika
1,5 dkg natúr aszalt birsalma
1,5 dkg natúr aszalt gyömbér
6 csillagánizs
1,5 evőkanál tört fahéj
1,5 teáskanál szegfűszeg
1 teáskanál szegfűbors

A teakeverékhez a hozzávalókat felaprítjuk, majd alaposan összekeverjük, és jól záródó üvegbe töltve tároljuk. A tea elkészítéséhez bögrénként 1 evőkanálnyi keveréket forrásban lévő vízzel leöntünk, majd 10 percig állni hagyjuk.




2017. december 8., péntek

Elő a kanalakkal

Eszméletlen gyorsasággal közeledik a Karácsony. Meg akartam osztani pár kedvenc receptemet ihletődés gyanánt a Facebook oldalon, de szembesülnöm kellett a ténnyel, hogy az utóbbi idők legjobbjai nincsenek is fent a blogon, csak a Kifőztükben. Ott meg ugye nincsenek fent a szénhidrát adatok, ami azért nem mindegy. Bár elmondhatnám, hogy becsülettel tartom most is a diétát. De nem akarok hazudni, gyakran lecsúszik egy-egy bolti túrós táska. De azért ha főzök vagy sütök, az továbbra is mindig a megfelelő alapanyagokból készül. Csak hát mostanában 5 másodpercet, ha bír Prüccs felügyelet nélkül, így a konyhai tevékenykedés arra az időre korlátozódik, mikor felcsapom a hátamra, de akkor is folyton helyet kell változtatni, hogy történjen valami, különben a megmaradt hajamat is kitépi. Így a főzés is kizárva többnyire, örülök, ha mosogatni jut időm, meg az ő kajáját elkészíteni. Ő bezzeg nagyon finomakat eszik. :)
Szóval erőt vettem magamon és gyorsan felrakok egy receptet. Őszintén szólva nehéz volt választani a sok várakozó közül, de most valahogy ezt kanalaznám a legszívesebben. :) Egyébként pillanatok alatt elkészíthető, szóval elő a kanalakkal és hajrá! :)

A  recept megjelent a Kifőztük online gasztromagazinban is.

Gesztenyés-csokoládés pohárkrém 


Hozzávalók 4 nagyobb vagy 8 kisebb adaghoz
a gesztenyés réteghez:
12,5 dkg Maroni gyorsfagyasztott natúr gesztenye
1,25 dl habtejszín
2 dkg nyírfaporcukor
a csokoládés réteghez:
10 dkg étcsokoládé (80% kakaótartalmú vagy diabetikus)
75 ml habtejszín
a tetejére:
2 dl habtejszín
1,5 dkg nyírfaporcukor
cukrozatlan kakaópor

A csokoládés réteghez a tejszínt forráspontig hevítjük, beletördeljük a csokoládét. 5 percig állni hagyjuk, majd alaposan elkeverjük. Felhasználásig szoba-hőmérsékletűre hűtjük. A gesztenyés réteghez lágy habbá verjük a tejszínt, majd elvegyítjük az áttört gesztenyével és a nyírfaporcukorral. A felső réteghez a tejszínt a nyírfaporcukorral kemény habbá verjük.
A poharakban eloszlatjuk a gesztenyés krémet, erre kerül a csokoládékrém, legvégül a tejszínhab, amit megszórunk kakaóporral.

CH tartalom: 12 g CH/fő
Kalóriatartalom: 260 kcal/fő
(8 kisebb adagra számolva - a képen a poharakban 4 adagos mennyiség látható)






Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...