Túl kicsi falu ez a Budapest

Erre a kijelentésre azt hiszem, eddig már sokan és sokféleképpen jutottunk. A most következő megközelítés azonban teljesen új volt és meglepő számomra. Véletlenek egyfajta láncolata, aminek a végén az ember jót mosolyog. Az eredmény ugyanis: a blogom megélte az első szerzői jogsértést.
Na persze, azért ezt nem kell ennyire komolyan venni, csupán arról van szó, hogy az egyik fotóm felhasználása elég csavaros módon visszajutott hozzám.
Édesanyám a tegnapi napon átküldött nekem egy e-mailt, hogy ugyan nézzem már meg azt a fotót ott a hírlevél közepe táján, nem az enyém-e. No nem, nem ismeri ennyire jól az összes blogon szereplő fotómat. De a tányért, na, azt könnyű megjegyezni - az a bizonyos fehér-ezüst-pöttyös kis tünemény, aminek az első darabjait tavaly karácsonyra kaptuk ajándékba. Valljuk be, nem olyan gyakori darab. :)
Szóval nézem a hírlevelet, és láss csodát: valóban az én fotóm. Egy meg nem nevezett budapesti szálloda éttermi ajánlása mellett ott virít az én kis házi gyártmányú levesem fotója. Először megdöbbenek, csodálkozok, no meg persze azért büszke is vagyok. Nézem a szálloda nevét, elkezdek nevetni. Miért? Egy barátom ott dolgozik. Mondom is édesanyámnak, biztosan az ő keze van benne, mert épp nemrég mutattam neki a blogot.
E-mail megy a barátnak, sok kérdőjel és sok smile, el is levelezgetünk viccesen a témáról, én meglepődök a képfelhasználáson, ő azon, hogy került hozzám a hírlevél. Mire úgy a 3., 4. e-mail környékén rájövünk, hogy tévedés történt, ugyanis nem az ő keze van a dologban (én azt hittem ugyebár), ő meg rájön hogy az valóban az én fotóm (ő meg azt hitte, csak hasonló). Azt, hogy mégis hogy jöttek össze így a véletlenek, még homály fedi. Minden esetre mondtam neki, hogy igazán beajánlhatna a jelenlegi marketinges helyett, ha már az illető a COPYRIGHT szót nem ismeri, ami persze ott virít a blog alján. Legközelebb pedig jogdíjat követlek! :)
No persze, ennyire nem kell komolyan venni engem. Ügyvédért még nem rohantam. :) Nem is fogok. De a hírességhez vezető rögös úton, ki tudja, talán ez volt az első lépcső.
Legalábbis az első, amiről tudok. :)

A most következő receptnek mindehhez semmi köze, inkább a ma délelőtti piacozásnak. Nem épp a leggyorsabb krémleves, de mennyei. Paprikamániásoknak kötelező. Szerintem. :) És a színe is csodálatos. :) A forrás némi módosításokkal ismételten az 500 leves című remek szakácskönyv, változatlanul az egyik kedvencem ez a sorozat.

Thai bazsalikomos sültpaprika-leves

Hozzávalók 4 személyre:
- 6 piros kápia paprika (kb. 50 dkg)
- 1 közepes fej vöröshagyma
- 2 gerezd fokhagyma
- 3 paradicsom (kb.20 dkg)
- 1 l zöldségalaplé
- 2 evőkanál mascarpone
- 2 evőkanál friss thai bazsalikom (helyettesíthető sima bazsalikommal)
- 1 csipet cayenne-i bors (opcionális)
- só, bors, olívaolaj

A paprikákat egy sütőpapírral bélelt tepsire helyezzük és 200 fokos sütőben kb. 25 percig sütjük őket, amíg összeesnek és megpirul a héjuk, majd alufóliával lefedve langyosra hűtjük.A paradicsomot egy percre forró vízbe mártjuk, majd lehúzzuk a héját és azt is felaprítjuk. A felaprított hagymákat kevés olívaolajon megpirítjuk, hozzáasjuk a paradicsomot és felöntjük a zöldségalaplével. Forrástól számítva 10 percig főzzük, majd levesszük a tűzről. Ha a paprikák langyosra hűltek, kivesszük a magházukat és lehúzzuk a héjukat. A paprikát, a mascarponét, a levest és a thai bazsalikomot, cayenne-i borsot botmixerrel pürésítjük, ha szükséges, sózzuk és borsozzuk, majd tálaljuk.

CH tartalom: 8 g CH/fő
Kalóriatartalom: 121 kcal/fő

 

Forrás: 500 leves c. szakácskönyv