2013. június 12., szerda

A kis rózsaszín

Van úgy, hogy valamiről nem az eszünk dönt. Az impulzusvásárlásnak egy bizonyos fajtája is ebbe a kategóriába sorolható. Amikor egyszerűen semmilyen racionális okod nincsen rá, hogy megvedd, de egyszerűen érzed, hogy kell. Így jártam a múlt héten jómagam is. Ajándékot kerestem, mikor megakadt rajta a szemem: egy ruha. Egy rózsaszín ruha. Ismerem már ezt az érzést, mikor rögtön tudod, hogy veszted van. Szükséged van rá? Nincs. De kell. Beleszeretsz, imádod, nincs választásod. Valahogy így lehettem anno a férjemmel is, azzal a kivétellel, hogy rá igenis szükségem volt, van. :)
Szóval, ott volt ez a darab. Szemtelenül rózsaszínen. Mivel ott volt az Uram is velem, felpróbáltam, és rettegve megkérdeztem, mi a véleménye. (Tudvalévő, hogy nem rajong az erősebb színű ruhákért.) De rábólintott, én meg megvettem és hatalmas boldogsággal ma reggel felvettem. Óriási vigyorra az arcomon lopakodok elő a hálóból, rajtam a ruha, várva az ítéletet, hisz nem voltam meggyőződve róla, hogy valóban tetszett neki a ruha. Mire ő elismerően közli: "Na látod, ezért mondtam, hogy vedd meg - ugyanígy mosolyogtál."
No igen, választani tudni kell. :) Ruhát is, Urat is. :)
Így ma felavattam a kis rózsaszínt, és rájöttem, hogy a kötelező "kis fekete" mellett boldogan megfér egy kötelező "kis rózsaszín" is. :)

A következő banánkenyér recept eredetije egy Nők Lapja Konyhából származik, persze hozzáigazítottam a diétához. :) A benne sült mandula valami csodás!

Mandulás banánkenyér


- 125 g tk búzaliszt (helyettesíthető sima búzaliszttel)
- 125 g fehér tönkölyliszt (helyettesíthető sima búzaliszttel)
- 50 g mandula
- 2 tojás
- 1 cs sütőpor
- 80 g nyírfacukor (helyettesíthető sima kristálycukorral)
- 70 g vaj
- 2 érett banán (250 g)
- csipet só

A tojásokat fehéredésig habosítjuk a cukorra egy kézi mixerrel, majd hozzákeverjük a szobahőmérsékletű vajat (ha nincs időnk, olvasszuk meg kicsit mikróban). A lisztet összekeverjük a sóval és sütőporral, majd a tojásos-cukros részhez adjuk. Legvégül belekeverjük a mandulát és a villával összetört banánt is.
Kivajazott-lisztezett vekniformába simítjuk a tésztát és 180 fokos sütőben kb. 50 perc alatt megsütjük.

CH tartalom: 18 szelet esetén 1 szelet 15 g CH-t tartalmaz (ebből 3 g gyors), 20 szelet esetén 1 szelet 13,8 g CH.


Forrás: Nők Lapja Konyha

1 megjegyzés:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...