2017. április 14., péntek

Húsvéti recept még tavalyról

Nem mondhatnám, hogy nem vagyok elmaradva a receptekkel. Ez az összeállítás még tavaly Húsvétkor készült, csak persze jól elmaradt a publikálása a blogon, azon túl, hogy a Kifőztükben persze megjelent. :) Ezekkel a receptekkel sokszor azért vagyok gondban, mert az ünnephez kötődően akarom feltölteni, csak aztán olyankor mindig duplán el vagyok havazva és elmarad végül. Így volt például a szaloncukor receptekkel is, csak két év után kerültek fel a blogra. :)
Úgyhogy, most ez az első új recept a blogon immáron anyukaként (kimondhatatlanul jó ezt leírni végre). :) Persze az anyasághoz és a gézengúzhoz a receptnek semmi köze, mint ahogy most természetesen nem állok neki sonkatekercseket tekergetni meg nyomózsákba tojáskrémet tölteni. :) Inkább boldogan várom a szülőktől kapott húsvéti sonkát, hogy én majd az éjjeli etetés után zugevőként befaljam kaláccsal a konyhapultnál állva. :)

Tormás sonkatekercs és töltött tojás


Hozzávalók 12-12 db-hoz
a sonkatekercshez:
12 szelet sonka (kb. 15 dkg)
15 dkg túró
2 evőkanál reszelt torma (ízlés szerint lehet több vagy kevesebb)
2 evőkanál tejföl
1 evőkanál majonéz (cukormentes)

őrölt bors
snidlingszálak a kötözéshez
a töltött tojáshoz:
6 kemény tojás
2 teáskanál mustár
1 kávéskanál őrölt pirospaprika
1 evőkanál frissen aprított snidling


A tekercsekhez a túrót elvegyítjük a reszelt tormával, a tejföllel, a majonézzel, majd sózzuk, borsozzuk. Megtöltjük vele a sonkaszeleteket, és snidlinggel összekötjük.

A tojásokat félbevágjuk, a sárgájukat kiszedjük, és a mustárral, a pirospaprikával, kevés sóval elvegyítjük. A krémet csillagvégű nyomózsákba szedjük, és visszatöltjük a fehérje mélyedéseibe.

CH tartalom
: nem kell számolni vele
Kalóriatartalom: 34 kcal/sonkatekercs, 33 kcal/tojásfél




2017. április 7., péntek

A hallgatás oka

Őszintén szólva ezt a posztot fejben már rengetegszer megírtam az elmúlt években. Persze, mindig másképp hangzott, és most is más lesz benne, mint amit sokáig tervezgettem, de hiába, ez azt hiszem, így természetes.
Aki rendszeresen olvas, tudja, hogy ritkán osztok meg igazán személyes dolgokat magamról. Bár a sorok között elrejtve sok minden megbújt már az elmúlt évek alatt, de ez a bejegyzés most egy kicsit más lesz.
Hogy miért? Azt mindjárt elmondom.

Talán sokakat nem ér meglepetésként, ha azt mondom, az, hogy IR-es vagyok, akkor derült ki, amikor a várva várt gyermekáldás nem érkezett. Eddig erről ezen a fórumon nem beszéltem és ennek csak az egyik oka volt az, amit már fentebb is említettem, hogy ritkán osztok meg igazán személyes információkat magamról. A másik, talán sokkal nyomósabb érv, hogy az ilyen gondot az ember sokáig titkolnivalónak érzi, azt hiszi, kevesebb ettől, hogy baj van vele. Pedig ez távolról sincs így.
A mi rögös utunk e téren 6 évvel ezelőtt kezdődött és nem mondanám, hogy könnyű volt. De az évek múltával megtanultam elfogadni a helyzetet és habár itt még nem, személyesen már mertem beszélni erről. Ami, saját bőrömön megtapasztalva tudom, nagyon fontos lépés. Emellett rengeteg más változás is beállt az életünkben: elkezdtem a diétát, sportoltam, mondhatni életmódot váltottam, végeláthatatlan köröket futottunk az orvosoknál és persze kutattam a rengeteg alternatív módszert, mivel változtathatnék a helyzeten. Biztos vagyok benne, hogy mindez együttesen segített hozzá, hogy most megírhatom ezt a posztot.

Bizony, az elmúlt hónapok hallgatásának oka nem volt más, mint egy tüneményes kis jövevény, a mi kisfiunk, aki vehemens sírásával végre bearanyozza az éjszakáinkat. A teljes eltűnés két kórházban töltött hónap miatt volt, de végre itthon vagyunk és habár a rendszer még hiányzik az életünkből (mondjuk kétlem, hogy lesz még valaha :) ), de a boldogság leírhatatlan. :)

Annak az oka, hogy mindezt most ilyen őszintén elmondtam nem más, mint hogy szeretném, ha sokan, akik olvasnak és hasonló cipőben járnak, lássanak egy újabb jó példát, hogy nem lehetetlen. Tudom, senkinek nem ugyanazok a problémái e téren, ahogy az IR nálunk is csak egy volt a sok közül. De nekem a változás ezzel a diétával kezdődött és jó alapot szolgáltatott az életmódváltáshoz, ami reményeim szerint nem utolsó sorban a kisfiunk számára is majd egy egészségesebb élethez vezet. Így, immár boldogan és egy gyönyörű, édesen alvó babával a szomszéd szobában buzdítok mindenkit, hogy ne adja fel, folytassa a küzdelmet. :)

Az, hogy a jövőben hogy alakul a blog élete, még nem teljesen tudom. Nekünk még nem jött el az az idő, mikor teljesen megkönnyebbülve hátradőlhetünk és még nehezebb út áll előttünk, mint ami mögöttünk. Egyelőre azonban sok feltöltetlen receptem van, amiket próbálok szép lassan pótolni, de bevallom őszinén, egy jó időre a főzés és a diéta háttérbe kerül nálunk. :) Bár a konyha és a blog azért továbbra is a szívem csücske marad, ezért nehezen tudnám elképzelni, hogy ne lennének új receptek - főleg, hogy már most készült pár, nem meglepő módon elsősorban desszertek. ;)

És íme, végezetül egy apró puszilgatnivaló részlete a mi kis csodánknak. :)


2017. január 14., szombat

Kacsamell

Mostanában nagy kedvencem lett a kacsamell. Amióta ráéreztem a sütésére (legalábbis én ezt hiszem :) ), azóta minidg van a fagyasztóban vésztartaléknak, ha nem lenne kedvem bevásárolni, de mégis valami különlegesebbre vágynék.
Ezt a fotót elnézve megint eszembe jutott, hogy az utóbbi időben a blogra felkerülő receptek voltak az elsők, amik az új otthonunkban készültek. Mivel akkor még nem volt kialakítva, hogy hol és min tudnék fotózni, ezek a fotók mind a földön a parkettán fotózva készültek. :) Azóta már rutinosabb vagyok, sőt, kész luxus, ugyanis ennyi év gyűjtögetés után végre van helye a tálalószekrényben a fotózási kellékeimnek, így nem kell ágy alól dobozokból kihalászni a tányérokat, ahogy korábban. :)

A recept a Kifőztük online gasztromagazinban is megjelent.

Szójaszószos kacsamell pirított zöldséges rizzsel


Hozzávalók 4 személyre
4 kisebb, bőrös kacsamell
20 dkg barna rizs
1 piros kaliforniai paprika
10 dkg shiitake gomba
1 vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
6 evőkanál szójaszósz (cukor- és gluténmentes)
1 teáskanál méz
2 evőkanál frissen aprított korianderzöld
olívaolaj

A kacsamell bőrét beirdaljuk, majd 1 órán át pácoljuk 4 evőkanál szójaszósz és a méz keverékében.
Vastag aljú fazékban kevés olajat hevítünk, 1 percig pirítjuk rajta a rizst, majd felöntjük – a térfogatához képest – kétszeres mennyiségű vízzel. Sózzuk, és lefedve, kis lángon kb. 45 perc alatt puhára főzzük. A kaliforniai paprikát és a megtisztított hagymákat csíkokra vágjuk, a gombát vékonyan felszeleteljük. Wokban vagy vastag aljú fazékban kevés olajat hevítünk, és nagy lángon néhány perc alatt megpirítjuk a zöldségeket. Hozzáadjuk a főtt rizst, a maradék szójaszószt, és nagy lángon további 3-5 percig pirítjuk, időnként átforgatva, hogy a rizs is megpiruljon. Végül elvegyítjük a korianderzölddel.
Közben elkészítjük a húst. Vastag aljú serpenyőben, először a bőrös felükkel lefelé, közepes lángon pirítjuk, amíg elkezd kisülni a zsírjuk, majd időnként megforgatva kb. 15 perc alatt átsütjük a kacsamelleket. Tálalás előtt pár percig pihentetjük, majd 1 cm-es szeletekre vágjuk. A zöldséges rizzsel tálaljuk.

CH tartalom: 43 g CH/fő

2017. január 12., csütörtök

Kulcsok

Ma jöttek leolvasni a gázórát. Még mázli, hogy tegnap este kihalásztam az értesítőt a postaládából, és konstatáltam, hogy két napja már jártak itt, míg mi nem voltunk, és hogy ma jönnek újra.
Mivel ma én voltam itthon, hát este mikor hazaért az Uram, kérdeztem is rögtön, hogy oké, rendben, kezdjük az alapoknál: hol van a gázóra egyáltalán? Tudom, nem kell kommentálni. :) Aztán jött a következő kérdés, az már nehezebb volt: de hol van a kulcs hozzá.
Nos igen, a költözés szépségei. Mindez este 10-kor jutott eszembe persze. Arra még mindketten emlékeztünk, hogy hol voltak a kulcsok azelőtt, hogy kipakoltuk volna az egyik szobát nemrég, mert festettük. Ennek eredményeként van most egy kamraként, tárolóként és raktárként egyszerre funkcionáló szobánk, plafonig dobozokkal. És ezek között egy kulcs valahol. :)
Valami csoda  folytán szerencsére jött egy sugallat, hogy hol rejtőzhet a kulcs. Pontosabban a kulcsos tálka, amiben vagy vagy 15 kulcs és egyikről sem tudjuk, hogy milyen zárhoz tartozik.
Szerencsére nekem felmentésem van elég sok minden alól, így az Uramra várt a nemes feladat ma reggel, hogy a hóban és mínuszban megtalálja, melyik illik a gázóra dobozának zárjába. Nincs is ennél jobb reggeli feladat, nem igaz? Még szerencse, hogy én addig a melegben szürcsöltem a kávémat. :)

Receptből pedig hozok egy nagyon egyszerűt. Lehet mártogatós, zöldséghasábokkal, de kenhetjük kenyérre is.

A recept a Kifőztük gasztromagazinban is megjelent és Bioháló csírával készült.

Juhtúrós-csírás mártogató



Hozzávalók 2-4 személyre
10 dkg juhtúró
2 evőkanál tejföl
1 evőkanál aprított dió
lucernacsíra
a tálaláshoz:
sárgarépa

A juhtúrót alaposan elkeverjük a tejföllel, majd a dióval és a csírával ízesítjük. Hasábokra vágott sárgarépával tálaljuk.

CH tartalom: 2 g CH/fő
Kalóriatartalom: 99 kcal/fő
(4 személyre számolva, sárgarépa nélkül)




2017. január 8., vasárnap

Évkezdés

Hirtelen itt lett 2017. Ahogy korábban, most sincsen újévi fogadalmam, ennek többek között az az egyszerű oka, hogy korábban sosem tartottam be őket. :) Márpedig ha nincsen, akkor így megkímélem magam előre egy kudarcélménytől. :) Persze elképzeléseim erre az évre vonatkozóan nekem is vannak, de azt hiszem, ez most nem a tervezés időszaka lesz az életünkben, inkább örülünk, ha úszunk majd az árral. :) Ezt már az év első hete is bizonyította, mert tervezés ide vagy oda, pillanatok alatt tud felborulni most az életünk. :)
Épp ezért fogalmam sincs, mit hoz majd 2017. a blog számára. Főzni egyre kevesebb lehetőségem van most, de még mindig közel 100 recept vár feltöltetlenül a gépemen, úgyhogy azért teljes receptmegvonás egészen biztosan nem lesz. :) Bízom benne, hogy azért a ritkuló jelenlét ellenére sem pártoltok el tőlem. :)

Első receptnek pedig egy finom téli levest hozok, A recept a Kifőztükben is megjelent korábban.

Krémleves gyökérzöldségekből


Hozzávalók 4 személyre
20 dkg sárgarépa
20 dkg karalábé
10 dkg póréhagyma
10 dkg vöröshagyma
10 dkg zellergumó
5 dkg fehérrépa
1 teáskanál édesköménymag
3 evőkanál olívaolaj
1 evőkanál frissen aprított petrezselyemzöld

őrölt bors

A zöldségeket megtisztítjuk, nagyobb kockákra vágjuk, és kb. 5 percig pirítjuk 2 evőkanálnyi olívaolajon. Hozzáadjuk a mozsárban megtört édesköménymagot, még 1 percig sütjük, majd felöntjük vízzel úgy, hogy ujjnyi magasan ellepje a zöldségeket. Sózzuk, borsozzuk. Forrástól számítva 15-20 percig főzzük a levest, és botmixerrel pürésítjük. Tálaláskor a tetejére csorgatjuk a petrezselyemmel elvegyített, megmaradt olívaolajat.

CH tartalom:13 g/fő
Kalóriatartalom: 107 kcal/fő



Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...