2018. június 3., vasárnap

Visszatértem a gyorskajákhoz

Az az igazság, hogy konyhaművészeti tekintetben jelenleg tartós mélypontomat élem. Nem tudom, más anyák hogyan csinálják, de a kreativitásom jelenleg a maximum 30 perc alatt elkészíthető ételekre koncentrálódik. A 30 percet persze úgy számolva, hogy közben vagy 50-szer kell megszakítani a főzést és eltávolítani a kis csirkefogót nemkívánatos helyekről. Plusz ezt még spékeljük meg azzal, hogy mivel képtelen vagyok előre tervezni, ezért ad hoc abból főzök, amit a hűtő alján és a kamrában találok. Bízom benne, hogy idén nem viszi el valami betegség a kertben a zöldségeket és akkor legalább az mindig lesz itthon. Prüccs jelenleg úgysem aprózza el: fél paradicsomnál kisebbnek már neki sem áll. Én meg győzzem kimosni a paradicsomléből. :)
Ez a recept ugyan régi, de tökéletesen beleillik a mostani menünkbe. :) Gyorskaja, persze egészséges verzióban. :)

A recept a Kifőztükben is megjelent, a fűszerkeverék pedig természetesen a Fűszerésztől van (váááá imádok bemenni a boltba és tobzódni a fűszerillatban). :)

Harisszás csirkemell zöldséges quinoasalátával



Hozzávalók 2 személyre
2 szelet csirkemellfilé
1 teáskanál harissza fűszerkeverék

olaj
10 dkg quinoa
10 dkg uborka
10 dkg koktélparadicsom
1/2 kisebb lila hagyma
1 csokor petrezselyemzöld
1/2 citrom leve
1 evőkanál olívaolaj

A quinoát alaposan leöblítjük, lecsepegtetjük, kevés olajon megpirítjuk, majd a térfogatához képest kétszeres mennyiségű vízzel felöntjük. Kis lángon kb. 15 perc alatt megfőzzük. A húst sózzuk, és megszórjuk a fűszerkeverékkel. Kevés olívaolajon kisütjük. A zöldségeket és a petrezselymet felaprítjuk, elvegyítjük a quinoával, meglocsoljuk a citromlével és az olívaolajjal. A felszeletelt csirkemellel tálaljuk.

CH tartalom: 19 g CH/fő
Kalóriatartalom: 181 kcal/fő




2 megjegyzés:

  1. Más anyák hogyan csinálják? Hm.. Interfood.hu? :-D Szimpatikus recept,egyszer kipróbálom:)

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...