Nyáripötyi vs télipötyi

Pár hete került elő ez a kifejezés nálunk először... azóta nevetek rajta és afféle szállóigévé vált hétköznapjainkban. A kifejezés mégpedig onnét származik, hogy a város forró, ergo a lakásunk is forró. Most meg még a légkondi is beadta az unalmast, persze, mikor máskor. De igazából csak annyi történt, hogy jó szokásomhoz híven, minekutána Uramparancsolóm este hazajön a munkából, odamegyek hogy jóóól megöleljem. Női szokás, persze. Amit a férfiak eleve nem minden esteben kedvelnek. Főleg nem ebben a melegben. És főleg nem kb. 15, de maximum 30 másodperccel az után, hogy beléptek a bejárati ajtón. :) Tudom, igen. Dehát, mindenkinek vannak rossz szokásai. És erről egyelőre még nem mondok le. :)
Szóval, jól megszorongatom, ő meg jó szokásához híven eltol, mondván, meleg vagyok. Majd közli, hogy a télipötyi (pötyi az egyik gyerekkori becenevem) jobb, mint a nyáripötyi, mert ez a nyáripötyi, ez nem jó, ez túl meleg.
Nos, egészen racionálisan tekintve a testhőmérsékletem minden bizonnyal nem magasabb lényegesen nyáron. Érzetileg minden bizonnyal tagadhatatlanul igaza van. :) Szóval, ő nem szereti a nyáripötyi-ölelést, én meg már csakazértis jól megölelgetem, mikor hazajön. A párkapcsolatok már csak ilyenek. Kellenek a kompromisszumok. No persze... :)

Mivelhogy a légkondi is döcög, minimális sütési idővel elkészíthető ebédeket gyártok. Ennek az egyik példája volt a következő recept a múlt héten. A csirkét igazából még előző nap sütöttem, akkor salátával és joghurt mártogatóssal, és variálni akartam valahogy utána.

Csirkesaláta mexikói beütéssel

Hozzávalók 1 személyre:
- 1 nagyobb szelet csirkemellfilé (kv. 12 dkg)
- só, bors, olívaolaj
- pirospaprika
- 5 dkg kukorica
- 1/4 40 dkg-os konzerv vörösbab
- 4-5 salátalevél
- 1/4 lilahagyma

A csirkemellet sózzuk, borsozzuk, pirospaprikával fűszerezzük (ízlés szerint lehet csípős is), majd kevés olívaolajon kisütjük, majd ha kissé kihűlt, felszeleteljük. A kukoricát sós vízben puhára főzzük, majd leszűrjük. A vörösbabot is lemossuk, lecsepegtetjük a salátalevelekkel együtt. A lilahagymát vékonya felkarikázzuk. Az egészet összekeverjük és kész is.
Felturbózható még némi fokhagymás-chilis tejföllel is. És aki laktatóbbá szeretné tenni, az töltse be tortillába. :)

CH tartalom: 26 g CH/fő
Kalóriatartalom: 353 kcal/fő

Új kedvenc

A limonádé őrületem még mindig kitart. Tavaly nyáron a grapefruitos és narancsos volt a kedvencem, idén azonban újabb változatba szerettem bele. Ez pedig a ribizlis. De lehet akár málnás is, a lényeg, hogy isteni. :) Jól behűtve ebben az időben kész felüdülés, nem tudom megunni.
Mi kevésbé töményen szeretjük, és jó savanykásan,de aki intenzívebb ízt szeretne, tegyen bele több gyümölcsöt és cukrot. :)

Ribizlis limonádé

- 10 dkg ribizli
- 1 ek nyírfacukor (elhagyható)
- 1 citrom
- 1,2 l víz

A citromot felét vékonyan felkarikázzuk, beledobjuk a kancsóba a ribizlivel együtt és egy kicsit megtörjük őket.  A citrom másik felét kifacsarjuk, a cukorral együtt a limonádéhoz adjuk, felöntjük vízzel és és jól behűtjük.

CH tartalom: 4 g CH/3 dl

A lekvárka projekt :)

És akkor most jöjjön egy élménybeszámoló, még júniusból, azazhogy májusból. :) A recept ugyanis tavalyi. De szerintem megér pár sort a történet. :)
Szóval az úgy kezdődött, hogy lánykérés, hogy esküvő időpont, hogy ezerrel szervezkedés, tipikus Flammeres módra természetesen. Ergó: lelkiismeretesen, szívvel-lélekkel és minden, ami ehhez kapcsolódik. :) Az ember szeretné a lehető legjobbat kihozni a dologból, én legalábbis így voltam vele. Általánosságban igaz rám, hogy kényes vagyok a részletekre, és szeretem, ha minden-mindennel harmonizál, hát az esküvőnek is egységes jelleget szerettem volna. És valami olyat, ami jellemző ránk, rám (elvégre ez többségében mégiscsak a menyasszonyról szól). :)
A dekor, a ruhák, a zenék, meg minden egyéb oké, megvan, egységes, stb. De ettől még nem érezhettem, hogy annyira "én" is benne vagyok. Hisz a ruhát nem én varrtam, a dekort nem én készítettem... Márpedig nekem igenis fontos volt, hogy ebben a nagy hacacáréban legyen valami, ami rám jellemző, amit én készítettem.
Így jutottam el a köszönőajándékokhoz. Merthogy azt mostanság illik, kéremszépen. Valami kis apróság. Általában, ahogy nézegettem a véleményem szerint nem túl fantáziadús kínálatot az esküvői oldalakon, ez valami kis bonbon díszdobozkában és hasonló. Na ez nekem nem kellett. Mígnem egyszer csak megláttam egy újságban, mi kell nekem: lekvárka. Pici kis lekvárosüvegek. Tökéletes, gondoltam. :)
Persze mindenki közölte, hogy nem vagyok normális, 120 kis üvegbe akarok én lekvárt főzni? Elment az eszem! Pedig, így utólag, most már látom, hogy nem a 120 kis üveggel volt nehéz boldogulni. :)
A kis üvegeket beszerezni, na az volt az első lépés. :) Nem volt egyszerű, mert nem akartam méregdrágán venni persze, de nagy nehezen találtam egy céget, aki kiskerben is forgalmazott ilyeneket. 1 dl-es kis üvegek. Cukik, nincs rá más szó. :)
A következő gond viszont az időzítéssel volt. Eperlekvárt akartam csinálni, hisz májusban még csak az eper terem. Hát persze, hogy idén nem volt épp a legnapsütésesebb a tavasz, ennek következtében későn érett az eper. Az eksüvő előtt 1-2 héttel akartam megfőzni a lekvárt, hogy ne maradjon az utolsó pillanatra, de ekkor még az eperföldeket nem nyitották meg. Az eper beszerzésében végül a barátnőmék segítettek ki, akiknek ezért nem kevéssé vagyok hálás, hogy a nagy kapkodós készülődésben nem nekem kellett kirambózni a nagybani piacra és venni 3 láda epret. :) Ugyanis ez a mennyiség került végül a fazekunkba. :)
Igazából a násznépnek a 12 kg eper elég lett volna, de mivel ez csak utóbb derült ki, hogy a 2 láda is megtette volna, így 18 kg eperből főztük a lekvárt. Szintén barátnőméknél. Kerámialapos tűzhelyen megnéztem volna, hogy főzzük meg mindezt. :) Ott meg kint a hűs verandán jól elmókáztunk, bár így is egy napunk ráment, hisz nem voltam tapasztalt a nagy mennyiségű lekvár főzésében.
Ja és persze el ne felejtsem. Azt a 130 üveget (mert kellett vésztartalék is) persze kimosni és hasonlók. :)
De, természetesen, a feladatot sikeresen megoldottuk, és a legmeglepőbb az volt, hogy a végén még a konyha is tiszta volt.:) Pedig erről - Uramparancsolóm mesélhetne... - biztosan nem vagyok híres, hogy főzés után rend és tisztaság uralkodik a konyhámban. :) Szóval, kiválóan teljesítettünk, a lekvár az eddigi visszajelzések alapján mindenkinek ízlik. És büszkén mondhatom: megérte a fáradtságot!
Bár, még egy apróságot hozzátennék. Megfőzni a lekvárt, az ok, igazából macera, ha nem vagy ekkora mennyiségre felkészülve, de annyira nem vészes. De én azt találtam ki, hogy a lekvárka lesz egyben az ültetőkártya is. Meghogy persze egy kis textildarabka lesza tetejére kötve. Namármost a nevek egyesével kivagdosása, két icipici kartonka egymásra ragasztása (ez volt a meghívó design-ja is), kilyukasztása, lekvárkára kötése, na az volt egy szép meló. Meg asztalonként szétválogatni az üvegeket, hogy könnyebb legyen kihelyezni őket. :)

Szóval, volt vele macera, de megérte. Maximálisan. :)

Úgyhogy álljon itt egy képes beszámoló ennek emlékére. :) Sajnos a felcímkézett lekvárkákról nem volt időm jó képeket készíteni, mert akkor már kapkodtunk, de remélem, a lényeget visszaadják. :) A végén meg már a hivatalos fotók.. khm... látszik a különbség :)
Ami pedig benne van, az a tavalyi eperlekvár recept alapján készült, csak nem volt benne sem citrom, sem rozmaring.