2012. március 26., hétfő

Az első kuszkuszos

A kuszkuszt már régóta ki akartam próbálni. Főleg, amióta a bulgurt nagyon megszerettük, mindig ácsingózva néztem a kuszkuszos recepteket, olyan jól néztek ki. A gond csak ott volt, hogy sehol nem kaptam, pedig már jó ideje nyitott szemmel jártam a boltokban. Tény, külön nem nagyon mászkáltam utána, így mikor két hete megláttam a piacon, akkor nagyon megörültem.
Mikor Uramparancoslómnak először elővezettem (még jóval a vásárlás előtt), hogy kuszkuszt akarok készíteni, akkor mindig ellenállásba ütköztem. Hiába próbáltam magyarázni, hogy a kuszkusz nem egy konkrét étel, hanem egy alapanyag, és ezerféleképpen el lehet készíteni, és az, amire ő gondol, az nem az lesz, amit én készítek itthon. De nem rajongott az ötletért.
Így végül úgy döntöttem, minek két alternatívát felajánlani vacsorára (tudniillik kuszkusz, vagy nemkuszkusz), meg kell csinálni és kész. :) Ha elé teszem, akkor már úgyis megeszi. :)
Így diétázós napjaink kilenégseként kuszkuszt készítettem (biztos ami biztos, akkor már mindent megevett volna amúgy is :) ). Mondhatom, szerintem még a bulgurnál is jobban fogom kedvelni. :) Következő tervem valami édesség elkészítése lesz vele. :)

Érdekességképp amúgy, ha a magyar wikipédiában rákeresünk a kuszkuszra, akkor egy teljesen más dologra bukkanunk: egy mókás kis erszényes állatra. :) Ma is tanultam valamit. :)

Kuszkusz cukkinivel, hagymával és olajbogyóval (2 főre - nagyobb adagok / 4 főre köretnek)


12,5 dkg kuszkusz
1 közepes cukkini (kb. 22 dkg)
1 fej vöröshagyma (kb. 10 dkg)
2 gerezd fokhagyma
15 dkg fekete olajbogyó
1/2 csokor petrezselyem
1 ek frissen aprított menta
só, bors, olívaolaj

A kuszkuszt leöntjük 2,5 dl forró vízzel, kicsit sózzuk, és lefedve 10 percig állni hagyjuk, amíg beszívja a nedvességet.
A cukkinit és a hagymát vastagabb karikákra vágjuk, a fokhagymát vékonyan felszeleteljük. Kevés olívaolajon mindkét oldalukat megsütjük, közben sózzuk, borsozzuk őket. A petrezselymet és a mentát felaprítjuk. A zöldségeket és fűszernövényeket elkeverjük a kuszkusszal, sózzuk még ha szükséges, és langyosan tálaljuk.

Egy kicsit tartalmasabbá tehetjük, ha feta sajtot keverünk hozzá.

CH tartalom: 4 fős adagok esetén 1 adag 30 g CH-t tartalmaz.


4 megjegyzés:

  1. Én is pont kuszkuszt készítettem hétvégén, itt is van az édességnek való :)
    http://konyhalal.blogspot.com/2012/03/jeruzsalemi-turotorta.html

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez jól néz ki, majd kipróbálom! Közben tegnap nekiestem a rizspuding kuszkuszos változatának, az is szimpatikus lett :)

      Törlés
    2. Remélem, megosztod majd, engem is érdekelne :)

      Törlés
    3. Természetesen! Hamarosan felkerül a recpet, csak borzasztóan el vagyok maradva a leírásokkal. :)

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...