2012. május 7., hétfő

Tejszín helyett mascarpone

Mindig vannak újabb kedvenceim a konyhában. És mindig teszek számomra meglepő felfedezéseket. Az egyik ilyen az olasz konyhához kötődik. Szeretem a tésztaételeket, de sem én, sem Uramparancoslóm nem azok az igazi olasz tészta típusok vagyunk, tudniillik hogy sok tészta, kevés feltét, elég akár egy fokhagymás olaj és némi parmezán vagy hasonlók. Uramparancsolóm is mindig azt mondja, hogy persze, jó, ha tésztát készítek, csak kevés tésztával és sok feltéttel. :)
Amikor a legelső nyaralásunkon pár napot az olasz tengerparton töltöttünk, emlékszem, hogy egyik este gnocchit rendeltem. Na nem olyan nálunk megszokott módon hozták, épp hogy valami leheletnyi szósszal, de az valami olyan mennyei volt, hogy egyből elakadt a szavam. Akkoriban még nem főztem ennyit, mint mostanság, még nagy őrületben dolgoztam látástól vakulásig, nem volt időm recepteket olvasgatni stb. Szóval, egyszerűen ötletem sem volt, hogy milyen öntet lehetett, mert a tejszíntől sokkal lágyabb és krémesebb volt és hasonlót még nem ettem korábban.
Aztán egyszer, úgy másfél éve, valamelyik este épp valami rohanós vacsorát akartam készíteni pár hozzávalóból, és az egyik vega szakáskönyvemben kis pár soros receptre bukkantam. Mikor elkészítettem, jöttem rá, miben volt más az az öntet: nem tejszínnel, hanem mascarponéval készült, csak én addig max tiramisuban ettem. :)
Azóta sokféleképpen kombináltam már a tésztás és a mascarponét, a kedvencem amúgy ez a gombás, illetve a paradicsomos-mascarponét-kukoricás ízvilág, hasonló egy korábbi recepthez. :)

Gombás-mascarponés tészta


Hozzávalók 4 személyre:
- 25 dkg mascarpone
- 50 dkg csiperke gomba
- 1 vöröshagyma
- 2 gerezd fokhagyma
- 1 ek frissen aprított oregánó
- só, bors, olívaolaj
- 22 dkg durum tészta

A tésztát lobogó sós vízben megfőzzük. A gombát megpucoljuk és felszeleteljük, a hagymát és a fokhagymát felaprítjuk. Egy nagy serpenyőben kevés olívaolaj hevítünk, 4-5 per alatt megsütjük a hagymát, majd hozzáadjuk a gombát, sózzuk, borsozzuk. Saját levében megpároljuk a gombát. Mikor a folyadék elpárolgott róla, hozzáadjuk a mascarponét és az oregánót és összeforraljuk. Ha kell, még sózzuk és borsozzuk.

CH tartalom: 47 g CH/fő
Kalóriatartalom: 567 kcal/fő

4 megjegyzés:

  1. Úgy látszik, ma a spagetti napja van. :) Én is ezt főztem! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Biztos kell a szénhidrát ebben a borzasztó időben... :) bár nekem ez még múlt heti adag volt, ma a gyömbértea volt az össz kreativitásom, mert kidöntött valami megfázás :(

      Törlés
  2. Jobbulást Flamcsi! :( Én sem ettem, csak férjemuram. Hetedik napnál tartok a léböjtben. :)

    VálaszTörlés
  3. Nagyon guszta:) Imádom a tésztákat:)

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...