2013. április 24., szerda

Régi-új recept

Az utóbbi időben borzasztóan elhanyagoltam a blogot. Többször hittem már, hogy na, majd mostantól, majd biztos lesz kicsit több időm... Egyelőre azonban még nem sikerült megtalálni ezt a fajta egyensúlyt, amit néha sztoikus nyugalommal, néha kisebb dührohamokkal kezelek.
Ma az utóbbi esete áll fenn, ami nem tudom, hogy a melegfrontnak, a holnapi teliholdnak, vagy szimplán az állandó túlterheltségnek köszönhető-e. Minden esetre nagy hőbörögésemben úgy döntöttem, hogy írok egy blogbejegyzést. No nem a dühről, bár eddig eléggé úgy tűnik, hanem inkább egy finom édességről.
A legrosszabb amúgy, hogy látom, napról-napra egyre többen olvassák a blogomat, annak ellenére is, hogy nincsenek új receptek, és egy hihetetlenül jól esik. Épp ezért sokszor már azért érzem rosszul magam, hogy a sok érdeklődő, olvasó nem kap semmi újat.
Pedig azért főzök-főzögetek, még ha nem is a korábbi intenzitással. Csak hát, a fényképezőgépig meg a laptopig már ritkán jutok el.
Nade most, a gyorsaság kedvéért egy régi-új recept. Méghozzá történetesen a második, ami a blogra felkerült (időközben a bejegyzést töröltem, mivel a régi, nem diéta kompatibilis recepteket leszedtem a blogról). És még mindig egy nagy kedvenc, bár ezúttal reformizáltam. Hihetetlen, hogy lassan már két éve, hogy elindítottam a blogot. Amennyire hezitáltam akkor, annyira látom már, hogy milyen jól döntöttem a blog elindításával. :)

A recept egyébként Villányból származik, egy borkóstolón készítette a háziasszonyunk.

Villányi almatorta



Hozzávalók 20 szelethez:
- 12,5 dkg fehér tönkölyliszt
- 12,5 dkg tk búzaliszt
- 20 dkg nyírfacukor
- 1 cs sütőpor
- 1 rúd vanília
- 4 tojás
- 1 dl olívaolaj
- 1 dl víz
- 2-3 közepes méretű, savanykás alma (30 dkg tisztított)
- 1 citrom
- őrölt fahéj
- 35 g szeletelt mandula
- rum/amaretto (opcionális)

A cukrot kézi mixer segítségével kihabíosítjuk a tojással és a vaníliarúd kikapart magjaival (ha nincs vagy drága, akkor lehet 1 tk vaníliaaroma is), hozzáadjuk a sütőporos lisztet, az olajat, a vizet, majd végül a citrom reszelt héját.
Egy normál méretű kivajazott-lisztezett tortaformába simítjuk a tésztát. Az almákat vékony szeletekre vágjuk, meglocsoljuk a citrom levével, majd szépen a torta tetejére helyezzük. A tetejét megszórjuk őrölt fahéjjal és a szeletelt mandulát. 180 fokos sütőben kb. 45-50 percig sül, de érdemes ránézni kicsit előbb is, sütőtől is függ.
Amikor megsült, még melegen a meglocsolhatjuk rummal vagy egy kis amarettóval.

CH tartalom: 20 szelet esetén 1 szelet 15,6 g CH (ebből 1 g gyors CH), 16 szelet esetén 1 szelet 19,5 g CH-t tartalmaz.
Kalóriatartalom: 20 szelet esetén 142 kcal/szelet , 16 szelet esetén 178 kcal/szelet




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...