2014. augusztus 6., szerda

Boldog viharnapot!

Reggel kifejezetten büszke voltam magamra, hogy az esős idő ellenére bringával mentem dolgozni. Mikor felkeltem, konkrétan még ömlött az eső. De úgy döntöttem, optimistán állok hozzá, és biztos eláll, mire indulnom kell (hogy fotózni tudjam a tegnapi főztömet, direkt korábban is keltem). És valóban, láss csodát, eső nélkül megúsztam, hogy betekerjek.
Bezzeg délután. Ömlött. Szó szerint. Így szegény kis gyönyörűséges biciklim bent éjszakázott a munkahelyen, mert nem mertem nekivágni a hazaútnak. Pedig, igazából, mire este 7-re befejeztem a munkát, már el is állt. De a bátorságom addigra már az inamba szállt, így hagytam magam elkényeztetni és hazahozott az Uram. :)
De ez a rengeteg eső teljesen hihetetlen számomra. Gyakorlatilag azt sem tudom, mit kezdjek az erkélyen a fűszerekkel, mert ilyen mennyiségű csapadék nem szokott nekik jót tenni. Tavasszal ilyenkor rendszeresen tetvesek vagy gombásak lesznek. Ki a fene gondolta volna, hogy nyár közepén, augusztusban ilyen problémával kell szembesülni? Az meg főleg nehezíti a helyzetet, hogy napközben meg a 30 fokban felforrósodik és végképp befülled a földjük...
Így most aggódom szegénykékért. Az esőt meg szidom. :) Hisz végre ráveszem magam a mozgásra, erre tessék. :) De sebaj. Legyünk pozitívak. És ahogy Micimackó is mondta volt: Boldog viharnapot! :)

Cserébe hozok egy nagyon-nagyon régi receptet, még tavaly nyáron készítettem, de mindig elmaradtam a recept leírásával. Most a Kifőztük augusztusi számába végre összeszedtem magam. :) Én imádom amúgy, mert nagy cukkini őrült vagyok. És mivel még húst is csempésztem bele, minden bizonnyal a férfiak sem tiltatokznak ellene annyira. :)

Cukkinis lepény (6 szelet)


- 1 közepes fej vöröshagyma
- 70 dkg cukkini
- 20 dkg darált pulykamell
- 10 dkg (barna) rizs
- 15 dkg feta sajt
- 3 tojás
- 1,5 evőkanál friss kapor
- 2 evőkanál friss petrezselyem
- 1,5 ek friss menta
- 20 dkg (teljes kiőrlésű) réteslap
- (olíva)olaj
- vaj

A vöröshagymát apróra felkockázzuk. Egy vastag aljú fazékban kevés olajat hevítünk, néhány perc alatt megpirítjuk a hagymát, majd hozzáadjuk a rizst és további 1 percig pirítjuk. Felöntjük – a térfogatához képest – kétszeres mennyiségű vízzel. Sózzuk, és lefedve, kis lángon kb. 45 perc alatt megfőzzük. (Fehér rizs esetén a főzési idő kb. 15 perc.) Ha elkészült, villával fellazítjuk a rizsszemeket. Amíg a rizs fő, nagy lyukú reszelőn lereszeljük a cukkinit, szűrőben alaposan lecsepegtetjük. A darált pulykahúst kevés olajon megsütjük egy serpenyőben. (Nem kell tökéletesen megsülnie.) Ha a rizs megfőtt, levesszük a tűzről hagyjuk kihűlni. Ha kihűlt, elkeverjük a darált hússal, feta sajttal, a cukkinivel, az enyhén felvert tojásokkal és a friss fűszerekkel. Sózzuk, borsozzuk. Egy 20x30 cm-es tepsit kikenünk olvasztott vajjal. A réteslapokat félbevágjuk és a lapok felével kibéleljük a tepsit, több rétegben helyezve rá a réteslapokat, a lapok közé egy kevés olvasztott vajat kenünk. Eloszlatjuk rajta a tölteléket, majd a maradék réteslappal (a rétegek között kevés olvasztott vajjal megkenve) befedjük a tetejét, a kilógó széleket pedig behajtogatjuk. 180 fokra előmelegített legkeveréses sütőben kb. 30-35 perc alatt megsütjük.

CH tartalom: 39 g CH/szelet
Kalóriatartalom:  394 kcal/szelet





Forrás (módosításokkal): Görög konyha szakácskönyv

4 megjegyzés:

  1. Szia Viki! Nagyon jól hangzik ez a recept, hétvégén kipróbálom. Az lenne a kérdésem, hogy szerinted leveles tésztával is működik a dolog, vagy mindenképp rétestésztába legyen töltve a massza? Válaszodat előre is köszönöm! Üdv. Petra

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Petra,
      igen, lehet azzal is, csak azért nem ideális, mert a töltelék miatt a leveles tészta nem tud megemelkedni sütéskor.
      Jó sütést!
      Viki

      Törlés
  2. szia Viki!
    meg lehet valahol taláni a receptjeidben, h egy adag/ szelet az mennyit is jelent? lehet,h csak én vagyok a béna... ez azért fontos lenne, ha már így kigrammozzuka szénhidrátot. köszi!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Ha nincsen külön feltüntetve, akkor a megadott mennyiség 4 főre, adagra vonatkozik. Ellenkező esetben kiírom, hogy hány adagra/részre/szeletre lehet a teljes mennyiséget osztani, ilyenkor a recept neve mellett jelzem zárójelben (a fenti recept pl. 6 szelet), így a megadott CH e szerint van kiszámolva.

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...