2014. október 29., szerda

Sülve-főve

Korábban, mikor először találkoztam a tv-ben azzal az ötlettel, hogy a leves készítéséhez a paradicsomot süssük meg, őszintén szólva kicsit csodálkoztam. Igaz, ez még akkor volt, mikor emlékeimben csak a gyerekkori magyar-módi cukros-betűtésztás paradicsomleves élt, amit a cukor ellenére sem kedveltem sosem.
Aztán mikor az első valódi paradicsomlevest elkészítettem, friss fűszerekkel, rájöttem, hogy létezik egy másik "dimenzió", már ami a paradicsomlevest illeti. Azóta már sok variációt kipróbáltam, a teljesség igénye nélkül (mert nem minden került fel a blogra) volt bazsalikomos, aztán hagymás-burgonyás, meg zelleres. Készült csicseriborsós-csirkehúsos és egy jófajta darabos, legutóbb pedig már megkíséreltem a sült paradicsom változatot csicseriborsóval.
Ez utóbbi annyira ízlett, hogy utána készítettem simán csak sült paradicsom levest. Természetesen nem csalódtam. :) Egyszerű, és igaz, picit több időt igényel a sütés miatt, de az íze valóban egészen más, pikánsabb lesz. Érdemes kipróbálni!

Sült paradicsom leves (4-6 főre)


- 1,2 kg paradicsom
- 1 nagyobb fej vöröshagyma (kb 10 dkg)
- 3 gerezd fokhagyma
- 1,2 l víz
- (olíva)olaj
- só, bors
- 1 ek friss bazsalikom

A paradicsomokat félbevágjuk és vágott felükkel felfelé egy tepsire helyezzük őket. Megszórjuk sóval és frissen őrölt borssal, közé helyezzük a fokhagymákat és 200 fokra előmelegített sütőben 45 percig sütjük.
A hagymát felaprítjuk és kevés olajon megpároljuk. Hozzáadjuk a sült paradicsomot és fokhagymát, majd felöntjük a vízzel. 15 percig főzzük, a bazsalikommal fűszerezzük (mivel a paradicsomot sütés előtt megsóztuk, nem igényel több sót, de ízlés szerint tehetünk még hozzá). Botmixerrel pürésítjük, bazsalikomlevéllel a tetején tálaljuk.

CH tartalom: 9,6 g CH/adag
Kalóriatartalom: 77 kcal/adag
(6 adaggal számolva)




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...