2014. október 8., szerda

Egy új kedvenc

Ez a recept az elmúlt hónapok egyik ngy kedvence lett nálam. No, nem is csoda, tekintve az utóbbi időkben feltámadt lencse iránti rajongásomat. Ötvözve mindezt az indiai konyhával - rossz végeredmény nem lehet. :)
Tudom, hogy a hozzávalók nem éppen kaphatóak a sarki kis boltban, de egy hétvégi nagyobb bevásárlás során a hozzávalók könnyen beszerezhetőek és elállnak a hűtőben a hét végéig. Márpedig milyen jól tud jönni egy "kamrakaja", amit gyorsan elkészíthetünk és még ennyire ízletes is. :)

Édesburgonyás vöröslencse dhal (egytál)


- 1 kisebb édesburgonya
- 20 dkg vöröslencse
- 1 kis konzerv paradicsompüré (7 dkg)
- 1 közepes fej vöröshagyma
- 3 cm gyömbér
- 2 gerezd fokhagyma
- 1 teáskanál kurkuma
- 1 tesákanál koriander mag
- 1 kis piros szárított chili
- 1,5 dl natúr joghurt
- 1 evőkanál friss menta
- kókuszvaj/(olíva)olaj
- só
A vöröshagymát, a fokhagymát és a gyömbért felaprítjuk. Az édesburgonyát megpucoljuk és kb. 1,5 cm-es kockákra vágjuk. A vöröslencsét hideg vízzel alaposan leöblítjük. A koriander magot mozsárban megtörjük a szárított chilivel együtt, majd elkeverjük a kurkumával. Egy magas falú serpenyőben kevés kókuszvajat/olajat hevítünk, megpirítjuk benne a vöröshagymát. Hozzáadjuk a fokhagymát és a gyömbért, majd egy perc elteltével hozzáadjuk a fűszerkeveréket. További egy percig pirítjuk, majd felöntjük 7,5 dl vízzel, hozzáadjuk a burgonyát, a vöröslencsét és a paradicsompürét. Sózzuk, 10 perc alatt készre főzzük. Az aprított mentával elkevert joghurttal tálaljuk.

CH tartalom: 42 g CH/adag
Kalóriatartalom: 124 kcal/adag




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...