2014. november 2., vasárnap

Karácsonyi hangulat novemberben

Tiszta karácsonyi hangulatom volt a hétvégén, pedig még messze vannak az ünnepek. Nem is tudom, hogy tört rám. Talán, mert ilyen alapos takarítást csak karácsony előtt szoktam csinálni. :) Vagy mert a Jazzy szólt, és karácsonykor is mindig azt hallgatjuk a háttérben készülődéskor. Meg persze a kinti ködös, hideg téli idő is hozzátett egy keveset.
Minden esetre kicsit szomorúan konstatáltam, hogy talán ez volt az egyetlen alkalmam idén, hogy ilyen hangulatom legyen. Az év végi hajtás miatt ugyanis idén csakúgy, mint tavaly, nálam kimarad majd a fahéjillatú készülődés. :(

Ennek az ünnepi hangulatnak a fényében készítettem ma desszertet is. Utólag kiszámoltam, hogy egy igazi szénhidrátbomba lett (40 g CH/tortácska), így ehhez csak valami zöldségköretes főételt lehet enni majd. Hát hozok most egy ilyet.
A recept a Kifőztük magazin októberi számában jelent meg.

Csirkemell marokkói zöldségekkel, harisszás joghurttal



- 50 dkg csirkemellfilé
- 40 dkg cukkini
- 35 dkg sárgarépa
- 4 kis lilahagyma (kb. 12 dkg)
- 4 nagy szál újhagyma (kb. 8 dkg)
- 1 teáskanál római kömény
- 1/2 teáskanál koriander mag
- (olíva)olaj
- só, bors
- pirospaprika
- 1 dl natúr joghurt
- 1 kávéskanál harissza (elhagyható)
- 2 evőkanál frissen aprított petrezselyem
- 2 evőkanál frissen aprított mentalevél

A sütőt 220 fokra előmelegítjük. A cukkinit és a sárgarépát hasábokra, az újhagymát félbe, a lilahagymát pedig cikkekre vágjuk. A sárgarépát sós vízben 5 percig előfőzzük, leszűrjük és félretesszük. A római köményt és koriander magot mozsárban megtörjük, kevés sóval és 2 evőkanál olívaolajjal elkeverjük. A fűszeres olajat összekeverjük a zöldségekkel, majd a zöldségeket eloszlatjuk egy tepsiben. 10 percig sütjük a sütőben, majd 250 fokon további 5 percig grillezzük. Közben a húst felszeleteljük, sózzuk, borsozzuk, kevés pirospaprikával megszórjuk. Forró serpenyőben megsütjük. A joghurtot elkeverjük a harisszával és a petrezselyem és menta felével. Tálaláskor a zöldségeket megszórjuk a maradék petrezselyemmel és mentával.

CH tartalom: 17 g CH/adag
Kalóriatartalom: 259 kcal/adag



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...