2014. november 23., vasárnap

Borban párolva

Azt hiszem, aki rendszeresen olvassa a blogot, annak nem okoz nagy meglepetés, ha azt mondom, szeretem a vörösbort. Nos, igen, nagyon szeretem. Amióta tudok az inzulinrezisztenciáról, mást nem is igazán iszom, de nem is hiányzik. Egy jófajta pohár vörösborról azonban nehezen tudnék lemondani. :)
Főzni azonban ritkán szoktam vele, pont azért, mert ha abban párolok esetleg valamit, sosem tudom, hogy kell számítani a szénhidrátot belőle. Főleg a most következő receptnél, így csak megtippelni tudom, mivel itt igazából a vörösborban főtt a körte, bizonyos része elpárolog, a maradékot meg besűrítem. Szóval, a fene se tudja, én inkább beleszámoltam a teljes mennyiséget. De uzsonnára kivételes alkalmakkor beleférhet. Mi amúgy úgy ettük, hogy egy körtét elfeleztünk ketten, így gyakorlatilag le is fedte az uzsonnára szánt 20 gramm szénhidrátot. :)  Egy egészet már meg sem tudtunk volna enni.

A recept a Kifőztük magazin októberi számában jelent meg.

Vörösborban párolt körte mascarpone habbal (2 személyre)




- 2 körte (kb. 30 dkg)
- 3 dl száraz vörösbor
- 1,5 dl víz
- 1 narancs
- 1-2 evőkanál nyírfacukor
- 1 rúd fahéj
- 6-8 szem szegfűszeg
- 1 csillagánizs
- 1 dl habtejszín
- 1-2 evőkanál mascarpone
- 1 evőkanál nyírfacukor por

A körtét zöldséghámozóval meghámozzuk. A narancs héját lereszeljük, levét kifacsarjuk. Egy kis lábosban elkeverjük a bort, a vizet,a  narancs levét a fűszerekkel és a cukorral. Felforraljuk, beletesszük a körtéket és (a körték méretétől függően) 20-25 percig közepes lángon, fedő nélkül fűzzük. Néha megforgatjuk a körtéket, hogy mindenhol egyenletes színt kapjanak. Ha letelt a 25 perc, a körtéket félretesszük hűlni, a maradék fűszeres-cukros bort pedig további kb. 10 percig főzzük magas lángon, hogy egy kicsit besűrűsödjön a benne lévő cukortól. Langyosra hűtjük. A tejszínt lágy habbá verjük, a felét elkeverjük a mascarponéval és a cukorral. A maradék tejszínt tovább verjük, amíg kemény habot kapunk, majd beleforgatjuk a mascarponéba. A körtéket az öntettel meglocsolva, a mascarpone habbal együtt tálaljuk. A habot megszórjuk a narancs lereszelt héjával.


CH tartalom: 39 g CH/adag (ebből 9 g lassú CH)
Kalóriatartalom: 346 kcal/adag

FONTOS! Ezek a mennyiségek 1 teljes körtére vannak számítva, IR diéta esetén csak egy fél adagot számítsunk fejenként, azt is csak uzsonnára.





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...