2015. december 14., hétfő

Fáradtság a köbön

Nem tudnám pontosan megmondani, mikor jött el az a pont az elmúlt hónapban, hogy összefolynak a napok. Pedig költöztünk is időközben, de valahogy nem volt sem hétvége, sem reggel, sem este, csak munka és káosz a köbön. Szerintem most kb egy hétig ellenék azzal, hogy csak ülök és bámulok magam elé. És legborzasztóbb, hogy többé-kevésbé pedig még alszom is. De agyilag azt hiszem, tényleg zokni vagyok. Sőt, eljutottam arra a pontra, hogy már szakácskönyveket lapozgatni sincs kedvem. Ugye hogy ez már a vég?!
No, sebaj. Már csak 4 nap és irány a pihenés. És a héten talán már sütőm is lesz. Sőt, már van ágyunk is (ennek a történetét majd egy frissebb pillanatomban leírom még). :)

Szóval, irány mindjárt a kád és aztán az ágyikó. Ennek megfeledően egy rövid receptet hozok. Igaz, ezt már egy-két hónapja főztem valójában, de ma is hasonló készült. Azzal a különbséggel, hogy már szalonna sem volt itthon. :)

A recept a Kifőztükben is megjelent.

Szalonnás-gombás tészta


Hozzávalók 4 személyre
20 dkg durum spagetti
35 dkg barna csiperke
15 dkg vékony szelet húsos, füstölt szalonna
1 közepes vöröshagyma
1 gerezd fokhagyma
1,5 dl tejszín
1,5 evőkanál frissen aprított bazsalikom
őrölt bors

(olíva)olaj

A tésztát lobogó, sós vízben megfőzzük. Leöblítjük és leszűrjük úgy, hogy a főzővízből 1 bögrényit felfogunk.
A megtisztított hagymákat felaprítjuk, a gombát felszeleteljük. A csíkokra vágott szalonnát kevés olajon sütni kezdjük, hozzáadjuk a hagymákat, és addig pirítjuk – kb. 5 percig –, amíg a szalonna pörcösödni nem kezd. Beletesszük a gombát, és időnként megkeverve, közepes lángon megsütjük. Adunk hozzá 1 merőkanálnyit a tészta főzővizéből, felöntjük a tejszínnel, borssal és a bazsalikommal ízesítjük (só a szalonna miatt már nem kell hozzá). Addig főzzük, amíg a szósz be nem sűrűsödik. Közvetlenül tálalás előtt elvegyítjük a tésztával.

CH tartalom: 42 g CH/fő
Kalóriatartalom: 496 kcal/fő




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...