2011. december 12., hétfő

Ki fog győzni?

A küzdelmem a kávéfőzővel ma délelőtt olyan 10 óra magasságában kezdődhetett. Párom már napok óta mondja, hogy essek már neki annak a gépnek, mert már hetek óta alig csöpög ki belőle a kávé. Gondoltam, jó-jó, majd megcsinálom. Ma reggelre azonban már olyan pocsék kávét főzött a gép, hogy úgy döntöttem, nekiveselkedem. Mivel azonban még sosem csináltam ilyet, elő a mankóval, azaz rákerestem a neten. Több változat átfutása után végül is kettő változatra voksoltam, az egyik a citromsavval, a másik az ecettel való átfőzés volt. Mivel előbbinek nincs olyan fertelmes szaga, gondoltam, ezzel kezdem. Egy teáskanálnyi a vízbe, bele a kávéfőzőbe és lefőztem zacc nélkül a "kávét". Szépen ki is jött vagy jó fél óra alatt, vízkő is volt benne egy kevés, de nem sok. Gondoltam, másodjára átfőzőm sima vízzel, na ez már nem akart kijönni belőle. Így előhalásztam a jó kis biciklilámpámat a dobozból (zseblámpa híján), hogy belenézzek a víztartályába, mégis, hadd lássam, mivel állok szemben.
Na, itt kezdtem megijedni. Tiszta vízkő, mindenhol. Először azt hittem, úgy 1-2 mm vízkő rakódott le a tartály falán. Beleöntöttem egy kevés ecetet, meg vizet és hagytam, hadd pezsegjen. Jelenleg a harmadik adag ecetes víznél tartok, amivel úgy 3-4 órája próbálom lemaratni a vízkövet, és azt kell mondjam, haladok, bár az alján szerintem még mindig van legalább fél centi vastagsában vízkő. Jó, mi?

Tanulság: ne várjuk meg, amíg idáig fajulnak a dolgok. Mentségemre szójon, nem én vagyok kettőnk közül a kávéfelelős. Bár tény, a takarításfelelős én vagyok.

Minden esetre most küzdünk egymással, én, és a kávéfőző. Jelenleg ő áll nyerésre, ugyanis úgy tűnik, a vízkő időközben eltömítette valahol a csövet, vagy nem tudom, mi vezeti át a vizet, de már éppen csak csöpög ki belőle, ha főzni akarok vele. Azért én még bizakodom, hiszek az ecetben és a türelemben, máskülönben, azt hiszem, a Jézuska mehet egy kávéfőzőért a boltba. :)
Így kimaradt az ebéd utáni kávém is. Sajnos, pedig a kora reggeli vérvétel után kicsit kába vagyok, így nem ártott volna egy csészével. Dehát, vessek magamra, korábban kellett volna vízkőteleníteni. :)

Az ebédem egyfajta készkaja volt, olyan szempontból, hogy a múlt heti bakonyi nagy mennyiségű nokedlijéből egy adagot lefagyasztottam, és ennek egy alternatív felhasználására került most sor, osztrák mintára. A fogás az ún. Käsespätzle adaptációja, saját változatomban (ki tudja igazából, hogy milyen is az eredeti...). Nem teljesen ugyanaz, mint amit síeléskor a hüttében adnak, de én így is szeretem. Ráadásul ennek a hozzávalóihoz nem kellett még a boltba sem leszaladni, így eljátszadozhattam a kávéfőzővel. :)

A hüttékben általában serpenyőben tálalják, erősebb ízű sajttal, ami szépen ráolvad. Ott nem sütik össze sütőben, hanem összeforgatják a sajttal és szalonna sincs mindig benne. Van, hogy olajban kisült ropogós hagyma kerül a tetejére, szóval, mindenki készítse úgy, hogy neki jólesik. Kis parasztkaja, így télvíz idejére. :)


Szalonnás Käsespätzle adaptáció sütőben sütve (2 főre)


- teljes kiőrlésű tönkölynokedli két fő részére
- 1 közepes fej vöröshagyma
- 5 szelet bacon
- só, bors, olívaolaj
- reszelt sajt (5-10 dkg)

A szalonnát csíkokra vágjuk, a hagymát felaprítjuk. Kevés olívaolajon megpirítjuk a szalonnát, majd mikor már kezd pörcösödni, hozzáadjuk a hagymát és azt is megpirítjuk. Sózzuk, borsozzuk, majd összeforgatjuk a nokedlivel. Kivajazott tűzálló tálba öntjük, megszórjuk a reszelt sajttal, majd 180 fokra előmelegített sütőben 20-25 percig sütjük, amíg szép ropogós lesz a teteje.

CH tartalom: 47 g CH/fő
Kalóriatartalom: 497 kcal/fő



1 megjegyzés:

  1. Milyen egyszerű, és milyen guszta ez a kaja! És jó maradékhasznosítás céljából is!

    A kávéfőzővel én is így járok ... mindig!
    Pár havonta el kéne végezni ezt a műveletet, még mielőtt a tünetek kijönnének rajta.
    Én tömény ecettel szoktam! Nem biztos, hogy jót tesz a fém belsőnek, de legalább leszedi valamennyire a vízkövet...

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...