2016. november 7., hétfő

Időhúzás

Nem tudom, miért, de amióta eldöntöttem, hogy nem válogatok a sorukra váró receptek között, hanem csak feltöltöm a legrégebbit, azóta valahogy jobban haladok a receptek publikálásával. Nem teljesen értem a dolog lélektanát, de nem is ez számít. :)
Két napja amúgy leragad a szemem. Amin ez a korai sötétedés nem segít, legszívesebben este 8kor már mennék aludni. Ami persze azért túl korai lenne, így kompromisszumos megoldásként jelenleg 9 óra a cél. Persze aztán mindig nekikezdek valamilyen feladatnak, ami meg elviszi az időt és 9 helyett legalább 10 óra lesz. :)
Most amúgy a rendrakást halogatom éppen, mindenfélét molyolok a gépen, csak hogy ne kelljen felkelni a kanapéról és nekilátni az ágyon felhalmozott ruhakupacnak. Pedig ha aludni akarunk, kénytelen leszek megcsinálni. De még húzom kicsit az időt. :)

Ez a recept mondjuk nem épp időigényes. Pillanatok alatt összedobható, az egyetlen macera a narancs pucolása lehet, de az sem vészes. Én lazac mellé ajánlom elsősorban, de magában is isteni.

A recept a Kifőztükben is megjelent. 

Édesköményes-narancsos rukkolasaláta


Hozzávalók 4 személyre
10 dkg rukkola
1 közepes édeskömény (tisztítva mérve kb. 15 dkg)
1 narancs (tisztítva mérve kb. 10-15 dkg)
1 kis üveg leszűrt kapribogyó (10 dkg)
2 evőkanál balzsamecet

Az édesköményt négyfelé vágjuk, a középső, vastag torzsáját eltávolítjuk, és felszeleteljük. A narancsot megpucoljuk, gerezdjeire szedjük, lehártyázzuk és kockákra vágjuk.
Elvegyítjük a hozzávalókat, és néhány órán át hűtőben pihentetjük.

Tipp: remek kísérője lehet halaknak, például sült lazacnak.

CH tartalom: 12 g CH/fő
Kalóriatartalom: 59 kcal/fő




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...