2014. március 11., kedd

A túlélők :)

Általában ősz végén felszámolom a konyhakertet az erkélyen. Ha másért nem, hát azért, mert féltem a cserepeket, hogy elfagynak télen és megrepednek. Épp ezért az első igazi fagyos éjszakák után ki szoktam őket takarítani, a bennük lévő virágokat, fűszereket pedig kidobom (eleinte próbálkoztam átteleltetéssel a lakásban, de reménytelen).
Idán azonban mindez kimaradt. Időm sem volt, energiám sem, és a fagy sem jött. Volt ugyan néhány hideg éjszaka, de akkor meg nem bírtam rávenni magam a feladatra. Így a növények egy jelentős része kint maradt elpusztulni. És mikor a hétvégén a napsütésben végre kimentem az erkélyre, mit látok: a snidling már 10 centi magas, a citromfű és a menta új életre kel, a rozmaring, a kakukkfű, a zsálya pedig átvészelte a telet. Volt nagy megdöbbenés. :) És öröm, persze. :) Így a hétvégén rendet raktam az erkélyen, kicsit visszavágtam a túlélő fűszereket, az újakat pedig elvetettem. :)
Éljen az enyhe tél! A hétvégén már friss snidlinget arathatok a vacsorához. :)

A recept pedig egy hús nélküli vacsorára való, igazából ha van rá egy óránk, a hűtő és a kamra hozzávalóiból bármikor összedobható. :)

Lencsés-rizses egytál


- 100 g barna rizs
- 100 g lencse
- 1 sárgarépa (kb. 100 g)
- 1/2 fej vöröshagyma (kb. 50 g)
- 100 g cheddar sajt / más, intenzívebb ízű félkemény sajt
- 1/2 csokor petrezselyem
- só, bors, olaj

A rizst kevés olajon megpirítjuk, majd kétszeres mennyiségű, enyhén sós vízben kb. 45 perc alatt megfőzzük. A lencsét megfőzzük (a főzési idő attól függ, milyen típusú a lencse, én apró szemű barna lencsét használtam, ami kb. 15-20 perc alatt megfő). Amíg a rizs és a lencse főnek, meghámozzuk és vékonyan felszeleteljük a sárgarépát. A lencséhez dobjuk az utolsó 5 percben, annyi elég is neki, hogy picit megpuhuljon, de ne főjön szét. Ha kész, leöntjük róla a vizet, hozzákeverjük a rizst is, majd a petrezselyemmel fűszerezzük. Ha kell, még sózhatjuk, borsozhatjuk, legvégül pedig, amíg még forró, belekeverjük a reszelt sajtot is.

CH tartalom: 34 g lassú CH/adag
Kalóriatartalom: 283 kcal/adag



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...