2015. március 3., kedd

Rágcsáljunk

Az uzsonnára elfogyasztott gyümölcs után másfél órával általában már a küszöböt rágom, olyan éhes vagyok. Ilyenkorha mindenképpen enni akarok valamit, leggyakrabban sajtot, vagy  magokat szoktam rágcsálni, ami épp szembe jön velme: dió, mogyoró, mandula. Persze nem túl sokat ezekből sem, hisz számolni kell a szénhidrát tartalmukkal, de még mindig jobb, mintha chipset vagy más hasonló szénhidrátdús és egészségtelen valamit tömnék magamba. :)
Édes pirított magvakat évekkel ezelőtt készítettem először karácsonyra ajándékba. Akkor még csak a sógoromnak készítettem nyírfacukorral, azóta magunknak viszont mindig. Szeretem, mert jó ropogós, és tetszés szerint lehet fűszerezni. Most éppp a Fűszerész fahéja került bele. :)
Utóvacsorának sem utolsó tévézés közben :)

Édes, fahéjas pirított magvak



Hozzávalók 4 személyre
- 5 dkg mandula
- 5 dkg török mogyoró
- 7 dkg nyírfacukor
- 2 teáskanál őrölt fahéj
- 1 csipet só

Tapadásmentes serpenyőben közepes lángon, zsiradék nélkül megpirítjuk a magokat, vigyázva, hogy meg ne égjenek. Ha egyenletesen megpirultak, hozzákeverünk néhány evőkanálnyi vizet, majd a fahéjjal és sóval elvegyített cukrot. Állandó kevergetés mellett addig hagyjuk a tűzön, amíg a cukor egészen nyúlóssá nem válik. Levesszük a tűzről, és sütőpapírral bélelt tálcán eloszlatjuk úgy, hogy a szemek minél kevésbé érjenek egymáshoz. Egy éjszakán át pihenni hagyjuk, mialatt a cukormáz teljesen megkeményedik rajtuk.

CH tartalom: 19 g CH/fő
Kalóriatartalom: 163 kcal/fő






3 megjegyzés:

  1. Szia! Hogy kell érteni, h 19/fő? Ez hány szem? Vagy az egész adag annyi ch? :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Azt, hogy hány szem, sajnos nem tudom :) A hozzávalókat 4 személyre tüntettem fel, így a tápanyag adatok a teljes mennyiség egynegyedét jelölik /fő mennyiségként.

      Törlés
  2. Szia!
    Ezek a magvak, csak Nyírfacukorral készíthetők el, vagy használható más édesítőszer is. Én az utóbbi hónapokban a Yummy Sweet Red édesítőt használom, ami nekem tökéletesen bevált, amíg a Nyírfacukorról nagyon rossz élményem van.
    Válaszodat előre is köszönöm.
    Üdv: Jutka

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...