2014. december 3., szerda

Főzés terápiás céllal :)

Be kellene vezetni a terápiás célzatú főzést. Nálam tuti működne. Nem akarom szépíteni, rettenetes napom volt, én legalábbis nap végére pocsékul éreztem magam. Kb. egy órás vívódás utána azonban (főzzek-nefőzzek-demit-denincsisitthonsemmi-elkénemeniaboltba-defáradtvagyoknemmegyek-akkornemfőzök-deakkormiteszekvacsorára-demégiskénefőzni) előkotortam pár többé-kevésbé még hasznosítható alapanyagot a hűtő mélyéről és nekiálltam főzni. Egy óra elteltével - mint akit kicseréltek. Igaz, még mindig látom rózsaszínben a világot, de legalább már nem fekete.
Persze, ez a taktika nem mindig segít. Például, ha az ilyen lelkiállapotban készült étel nem sikerül. Na, akkor meneküljön ki merre lát. :)
(Szerencsére, a mai vacsi fenséges lett, így nem fenyeget nagy veszély, ilyenkor már csak az bosszant, hogy nem tudom lefotózni lámpafénynél :( )

Ez a recept ugyan nem így született, de szintén a hűtőben és mélyhűtőben kallódó maradékokból adódott össze. 

Zsályás húsgolyó sült céklás-fetás rizzsel


- 40 dkg darált sertéscomb
- 1 közepes fej vöröshagyma (kb 8 dkg)
- 1 evőkanál frissen aprított zsálya / 1 tk szárított
- 1 ek tejföl
- 20 dkg basmati rizs
- 2 kisebb cékla (kb. 25 dkg)
- 10 dkg feta sajt
- néhány ág kakukkfű
- só, bors
- (olíva)olaj

A céklát megpucoljuk, felszeleteljük kb 1 cm vastagságúra, kevés olajjal összekeverjük és egy tűzálló tálba helyezzük. 180 fokos sütőben kb. 30 perc alatt megsütjük. Közben a vöröshagymát felaprítjuk, összegyúrjuk a darált hússal, tejföllel, zsályával, borssal és sóval. Kis golyókat formázunk belőle és sütőpapírral bélelt tepsire helyezzük. 180 fokos sütőben 20-25 perc alatt (a húsgolyók méretétől függően) megsütjük (betehetjük a cékla mellé, közben egyszer rázzuk meg a tepsit, hogy több helyen is pirulhassanak a húsgolyók.
Közben elkészítjük a rizst: egy vastag aljú fazékban olajat hevítünk, egy percig pirítjuk rajta a rizst, majd felöntjük (a térfogatához képest) kétszeres mennyiségű vízzel, sózzuk és kb. 15 perc alatt  alacsony lángon, lefedve megpároljuk.
Tálaláskoz a rizsre helyezzük a sült céklát, a húsgolyókat, rámorzsoljuk a fetát és megszórjuk a kakukkfű levelekkel.

CH tartalom: 43 g CH/adag
Kalóriatartalom: 365 kcal/adag


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...