2015. június 7., vasárnap

Aki nem tudja, tanítja? :)

Még tavaly néhány kollégámmal egyik este elmentünk egy indiai főzőtanfolyamra. Hogy ennek a tanfolyamnak bármilyen hatása is lesz az életemre, ezt akkor még nem sejtettem. Gondoltam, legfeljebb végre megnézem, mit kellene másképp csinálnom, ha otthon indiait főzök. :) Ehhez képest ez a főzőtanfolyam egy újabb utat nyitott meg előttem. Még nem tudom, mennyire lesz göcsörtös, vagy meddig és merre jutok rajta, de úgy döntöttem, megnézem, mi lesz, veszíteni valóm nincsen. :)
Történt ugyanis, hogy nemrég megkeresett ennek a főzőiskolának, történetesen a Portobello Chef-nek a tulajdonosa, hogy nincs-e kedvem nála főzőtanfolyamot tartani (láttátok volna a arckifejezésemet, mikor olvastam az e-mailt :) ), ugyanis keres valakit szénhidrát csökkentett témakörben. Én pedig némi hezitálás után (hogymárpedigjajistenem, én főzni sem tudok, nemhogy tanítani és ez majd ott szépen ki is derül :) ), rábólintottam. :) Az első tanfolyam az elkövetkező hetekben lesz, és  hullámokban tör rám a pánik. :)
A tanfolyam elnevezése szénhidrát csökkentett lett (ezen belül többféle témával), mivel az IR vagy diabetikus diéta nem mindenki számára ismert. Igaz, sajnos sokaknál a szénhidrát csökkentés már egészségtelen módon történik, hisz alig esznek szénhidrátot, ami a szervezet számára ugyanolyan káros, mint a túlzott szénhidrát bevitel. De hát az elképzelés szerint pont ezért tartom majd én ezt a tanfolyamot, hogy csekélyke tudásommal és tapasztalataimmal ezekről beszélgessünk. Csak reménykedni tudok benne, hogy elég lesz az, amit én tudok. Ha pedig nem, az úgyis nagyon gyorsan ki fog derülni. :) Szóval, szorítsatok kérlek, mert nagyon izgulok! :)

Receptből pedig hozok egy igazi finomságot, bár nem egy klasszikus nyári desszert, és van benne egy kis csalás is, mivel habár a lisztek fele csak a fehér tönkölyliszt, szénhidrát tekintetében azért az többet jelenti, mint a mandulaliszt, de ha valakit ez nagyon zavar, még annak a fele is lecserélhető tk lisztre, ugyanolyan finom lesz vele. Én azért nem akartam teljes kiőrlésű lisztet használni, hogy a színe szép világos maradjon. :)

A recept a Kifőztükben jelent meg, és a Fűszerész kardamomjával készült.

Mandulás linzer kardamomos eperlekvárral


Hozzávalók 35-40 db-hoz
- 15 dkg mandulaliszt
- 15 dkg fehér tönkölyliszt (helyettesíthető 50%-ban teljes kiőrlésű liszttel is)
- 10 dkg nyírfaporcukor
- 23 dkg hideg vaj
- 1 tojássárgája
- 1/2 kávéskanál szódabikarbóna
- 1 csipet só
a lekvárhoz:
- 50 dkg eper
- 5 dkg nyírfacukor
- 2 szem kardamom
a tálaláshoz:
- nyírfaporcukor

Az epret alaposan megmossuk, és botmixerrel vagy turmixgépben pürésítjük. A kardamomot mozsárba tesszük, enyhén megtörjük, és a héjból kiszedjük a magokat. A tokot kidobjuk, a magokat finomra őröljük. A nyírfacukorral együtt elvegyítjük az eperpürével, és kis lángon kb. 20 percig főzzük, amíg a lekvár besűrűsödik. Hagyjuk kihűlni.
A liszteket elvegyítjük a nyírfaporcukorral, nagy lyukú reszelőn hozzáreszeljük a vajat, beleszórjuk a szódabikarbónát, majd a tojássárgájával együtt tésztát gyúrunk belőle. Folpackba csomagoljuk, és 1/2 órát hűtőben pihentetjük. Lisztezett gyúródeszkán 3-4 mm vastagra nyújtjuk, kiszaggatjuk. Két tepsit sütőpapírral kibélelünk, és egymástól 1-2 cm távolságra helyezzük rajtuk a tésztakorongokat. 180 fokra előmelegített sütőben 10 perc alatt megsütjük. Kettesével 1-1 teáskanálnyi lekvárral összeragasztjuk, és porcukorral megszórva tálaljuk.

CH tartalom: 6,5 g CH/linzer (ebből 1,5 g gyors CH)
Kalóriatartalom: 94 kcal/linzer
40 linzer esetén






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...