2011. augusztus 21., vasárnap

Mind elfogyott

Túl vagyunk a tegnapi kertipartin (némi fájfájós utóhatással), és azt hiszem, az új sütik jól szerepeltek. Egy morzsa sem maradt. :) Pedig kicsit aggódtam, hogy a gyerkőcök hogyan reagálnak a gyümölcsös sütikre, de nem volt gond egy szál se. :) Legfeljebb az, hogy kevés volt. Uram és parancsolóm még előző este rávilágított ugyanis arra a problémára, hogy jó-jó, hogy sütök sütiket, de kell valami sós is, hogy jobban csússzon a sör. Így a harmadik féle sütit lecseréltem sósra. Nem mondom, jó ötlet volt és végre sikerült egy normális kelt tésztát is készítenem, de így mára nem maradt sütink. :)

Minden esetre, mivel jó előre tudtam, hogy sütit kell sütni és volt időm is bíbelődni vele, így végre egy macerásabb receptet választottam. Nem nehéz az elkészítése (a piskótalap elvágását leszámítva), csak épp picit több idő kell neki, főleg a hűtés miatt. De megéri.

Meggyes-túrós szelet


Hozzávalók 32 kisebb szelethez:
Tésztához:
- 4 tojás
- 8 dkg nyírfaporcukor
- 4 dkg fehér tönkölyliszt
- 4 dkg tk búzaliszt
- 1 kk sütőpor
- 1 ek kakaópor

Krémhez:
- 50 dkg túró
- 35 dkg magozott meggy
- 2 dl hideg tejszín
- 2 dl tejföl
- 6 dkg nyírfaporcukor (ízlés szerintlehet több is)
- 1 dl tej
- 2 ek zselatinpor
- 2 citrom reszelt héja

Csokimázhoz:
- 20 dkg legalább 70%-os kakaótartalmú vagy diabetikus étcsokoládé
- 2 ek olívaolaj

A tojások sárgáját kézi mixer segítségével kihabosítjuk a nyírfacukorral. A fehérjét kemény habbá verjük, és óvatosan a sárgájához forgatjuk. Adagonként elvegyítjük a sütőporral és kakóporral elvegyített, átszitált lisztekkel. Sütőpapírral bélelt tepsibe simítjuk, és 170 fokos sütőben kb. 15-20 perc alatt megsütjük. Ha kihűlt, óvatosan félbevágjuk.
Az egyik lapot visszafektetjük a tepsibe. A krémhez a túrót szitán áttörjük, elvegyítjük a tejföllel, a porcukorral, citromhéjjal, majd a felvert tejszínhabbal, óvatosan beleforgatjuk a meggyet. A zseltaint elkeverjük a tejben, majd langyosra melegítjük a mikróban és azt is belekeverjük a túróba. Az egész masszát a tésztára öntjük és ráborítjuk a másik tésztalapot. Hűtőben 2-3 óra alat hagyjuk megdrmedni. Tálalás előtt másfél órával a csokoládét vízfürdő fölött megolvasztjuk és elvegytíjükaz olajjal, majd a sütemény tetejére öntjük és óvatosan elsimítjuk egy spatulával, majd visszatesszük hűlni.
Szeleteléskor vékony élű kést használjuk és egy bögre forró vízbe mártsuk bele minden egyes vágás előtt, így nem törik el a csoki a tetején és nem is kenjük el.

CH tartalom: 8 g CH/szelet (ebből 3 g gyors CH)
Kalóriatartalom:  122 kcal/szelet

1 megjegyzés:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...