2016. december 25., vasárnap

Thait karácsonykor

Mit is mondhatnék, sosem szoktam hagyományos karácsonyi menüt főzni magunknak (azt eszünk a szülőknél ugyanis :)). Általában 25-ét töltjük kettesben és ilyenkor igyekezek mindig valamit készíteni. Őszintén szólva nem emlékszem már, mit csináltam tavaly, de idén úgy döntöttem, hogy thai kaját készítek. Rendhagyó karácsonyi ebéd, nem igaz? :) Igazából már hetek óta terveztem, hogy elkészítem ezeket a fogásokat, de zűrös 3 hét áll mögöttünk, nem várt fordulatokkal, így hiába pihent a hűtőben minden hozzávaló, a kivitelezés váratott magára.
Igaz, most nem ezt a receptet hozom, hanem egy régebbit, de szintén thai. Méghozzá húspogácsa, amihez a fűszereket a szuper kis aprítómmal vágtam péppé. Így sokkal gyorsabb az elkészítés. Most meg, hogy úgy zsibbad a kezem, hogy a kést alig tudom megfogni, nem hogy aprítsak órák hosszat, ez a kis RH aprító menti meg gyakorlatilag az életem. :)

A recept a Kifőztükben is megjelent, az aprítóért pedig köszönet a Russell Hobbsnak.

Thai kókuszos csirkehúspogácsa


Hozzávalók 16-18 db-hoz, 4 személyre
50 dkg darált csirkehús (lehetőleg mell és comb vegyesen)
1 közepes vöröshagyma
1 gerezd fokhagyma
3 cm gyömbér
1 piros csilipaprika
1 marék korianderzöld
1 marék thai bazsalikom
1 evőkanál halszósz
1 csapott teáskanál só
1 tojás
3 dkg kókuszreszelék
a tálaláshoz:
cukormentes édes csiliszósz

A hagymákat és a gyömbért megpucoljuk, nagyobb darabokra vágjuk. A magházától megtisztított csilipaprikával (ha csípősen szeretjük,maradhat a magháza is), a zöldfűszerekkel, a halszósszal a Russell Hobbs aprítóba helyezzük, és felaprítjuk. Elvegyítjük a darált hússal, a kókuszreszelékkel, a tojással és a sóval. A két tenyerünk között diónyi húsgombócokat gömbölyítünk, majd kilapítjuk, és kiolajozott tepsire helyezzük. 180 fokra előmelegített sütőben 15-20 perc alatt megsütjük, közben egyszer megfordíthatjuk. Édes csiliszósszal tálaljuk.

Tipp: köretként rizs illik hozzá, ha főételként fogyasztjuk. Golyóbisra formázva pedig remek partifalatka lehet.

CH tartalom: 4 g CH/fő
Kalóriatartalom: 218 kcal/fő
(csiliszósz nélkül számolva)





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...