2014. január 29., szerda

Hagymás tönkölykenyérke

Az esetek nagy százalékában becsülettel tartjuk itthon a diétát, és esszük a teljes kiőrlésű kenyereket. Néha azonban, mikor a boltba megyek, elcsábulok. A gonosz csábítót ilyenkor mindig két kenyérke képezi, aprócskák, fehér lisztesek, de csodás az ízük. Az egyik egy paradicsomos kenyérke, a másik pedig a hagymás. Fantasztikus ízük van, ezért néha belopok egyet a kosárba és este azt vacsorázzuk, nekem elég hozzá pusztán vaj is, hisz magában csodás íze van.
Tegnap reggel nézegettem az egyik kenyeres könyvemet, amikor eszembe jutott ez a kenyér, pontosabban a hagymás. És rájöttem, hogy hagymás kenyeret akarok enni, de mivel a boltba nem tudok elmenni, kénytelen leszek készíteni, méghozzá a korábbi olívás kenyér receptjéből kiindulva. Őszinte leszek, nem gondoltam, hogy a nyomába érek az eredetinek, ha másért nem, hát a teljes kiőrlésű liszt miatt. De tévedtem, szerencsére. Ez ugyanis messze az eddigi legjobb kenyér, amit valaha készítettem. Talán kezdek belejönni? :) Frissen, langyosra hűlve a héja szép ropogós még (igaz, ez idővel veszít), belül pedig puha. Igazán puha, bizony, a teljes kiőrlésű liszt ellenére is, és még ma reggel is az volt. A hagyma pedig csodálatos ízt ad neki, ráadásul véleményem szerint a tönkölynek kifejezetten jól áll ez az ízesítés. Szóval hajrá mindenki, süssetek kenyeret, a házi kenyérnek ugyanis nincs párja!
Egyébként már jóideje gondolkodom rajta, hogy elmennék valamilyen szakácstanfolyamra kenyérsütést tanulni, csak mindig az a bajom ezekkel, hogy mindenhol fehér lisztes kenyereket készítenek. De szerintem ennek ellenére érdemes lenne kipróbálni, s akkor talán nem csak véletlenül sikerülne ilyen jó kis receptet kikísérletezni. :)

Hagymás tönkölykenyérke


- 130 g fehér tönkölyliszt
- 120 g teljes kiőrlésű tönkölyliszt
- 10 g búzasikér
- 7 g só (1 tk)
- 4 g szárított élesztő (1,5 tk)
- 190 ml víz
- 1 mokkáskanál méz
- 1 fej vöröshagyma (kb. 10 dkg)
-  ek vaj

A vöröshagymát felkarikázzuk és a vajon aranybarnára sütjük, majd hagyjuk, hogy langyosra hűljön. Egy tálban összekeverjük a liszteket a sóval. A kézmeleg vizet elkeverjük a mézzel és az élesztővel, majd hozzáadjuk a száraz hozzávalókat és nagyjából összegyúrjuk (nem baj, ha nem áll teljesen össze a tészta) Nedves konyharuhával, vagy egy másik tállal lefedjük és 10 percre állni hagyjuk, hadd dolgozzon benne az élesztő. Ekkor hozzáadjuk a hagymát több részletben és beledagasztjuk. Dagasztást úgy a legegyszerűbb, ha egy kis adag tésztát megfogunk az előttünk lévő halom széléből, középre húzzuk és lenyomjuk a közepén. Elfogatjuk a tálat 90 fokban és megismételjük a mozdulatsort, kb. 10-15 alkalommal, amíg a hagyma nagyjából eloszlik a tésztában. Ekkor újra lefedjük és újabb 10 percig állni hagyjuk. Újabb 8-10 dagasztó mozdulat következik, újabb 10 perc pihentetés lefedve, majd még egyszer dagasztás. Ekkor újra lefedjük, ezúttal egy órán át hagyjuk kelni. Ekkor levesszük a konyharuhát/tálat a tetejéről, az öklünkkel a tészta közepébe nyomunk, így kiszökik az alul felgyülemlett levegő. Ekkor lisztezett felületre borítjuk a tésztát. Nagyjából téglalap formájúra rendezgetjük ezt a lágy tésztát, majd az egyik oldalát (a tészta 1/3-át) behajtjuk középre, majd ugyanezt tesszük a másik oldallal is. Így szabályos kis négyzet formájú halmot kapunk, amit óvatosan átemelünk a sütőpapírral bélelt tepsire. Belisztezzük a tetejét és egy száraz konyharuhával letakarjuk. Újabb 35 percig kelesztjük. Közben az utolsó 20 percben bekapcsoljuk a sütőt és előmelegítjük 210 fokra, és alulra behelyezünk egy üres tepsit. A kelesztés végeztével egy nagy pohár (3 dl) hideg vizet öntünk a sütőben lévő forró tepsibe, majd a kenyeret behelyezzük fölé. 200 fokon 35 percig sütjük, Kívülről szépen sötétbarnára sül a kenyér. Úgy ellenőrizhetjük, hogy átsült-e, hogy a kész kenyér alját megütögetjük. Ha kongó, üres hangot ad, készen van.

42 dkg-os kenyérke lett belőle.

CH tartalom: 42 g CH / 100 g
Kalóriatartalom: 261 kcal / 100 g





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...