2011. július 25., hétfő

Rétes másképp

Rétest sem készítettem még túl sokszor. Legyünk őszinték, talán 2-3 alkalommal. Nem mintha túl bonyolult lenne, csak valamiért kimaradt eddig. Bár a mákos rétest már régóta tervezem, minden esetre most valami másfélét szerettem volna kipróbálni. Rétest, de nem édeset.

Igazából sokféle receptet láttam már, de amit reprodukálni szerettem volna, azt egy étteremben ettem. Mindenféle zöldség volt benne és én ez alapján szerettem volna létrehozni a saját változatomat, amit különféle fűszerezéssel sokféleképpen el lehet majd készíteni. Nomeg persze magában is meg kell, hogy állja a helyét, ne csak köretként.
Mivel mi elég karakteres ízesítésű hús mellé ettük, így a rétest csak egy kis cayenne-i borssal fűszereztem.

Zöldséges rétes


Hozzávalók 6-8 személyre
- 1 nagyobb sárgarépa (kb. 10 dkg)
- 1 nagy fej lilahagyma (kb. 10 dkg)
- 1 kis cukkini (kb. 20 dkg)
- 2 burgonya (kb.35 dkg megpucolva)
- 1/2 kaliforniai paprika (kb. 8 dkg)
- 3 szál újhagyma
- 15 dkg gomba (én kis szemű barna csiperkét használtam)
- só, bors, olívaolaj
- 1/2 tk cayenne-i bors
- 20 dkg teljes kiőrlésű réteslap (6 lap)
- 1 ek vaj
- 3 ek zsemlemorzsa
- 1 tojás sárgája

A lilahagymát felaprítjuk, a cukkinit és a sárgarépát nagy lyukú reszelőn lereszeljük. A burgonyát és a kaliforniai paprikát  kb 1 centis kockákra vágjuk, a gombát és az újhagymát felszeleteljük.
A burgonyát sós vízben előfőzzük.
Egy magasabb falú serpenyőben kevés olívaolajon 1 percig pirítjuk a lilahagymát, majd hozzáadjuk a kaliforniai paprikát.  Néhány perc elteltével elvegyítjük a sárgarépával és gombával. Sózzuk, borsozzuk, a cayenne-i borssal ízesítjük. Ha elfőtt a gomba leve, hozzáadjuk a cukkinit és az újhagymát, 1-2 percig sütjük a zöldségeket, majd levesszük a tűzről. (a zöldségeknek nem kell tökéletesen megsülni). Hozzáadjuk a burgonyát is.
Nedves konyharuhára fektetünk egy réteslapot, megkenjük olvasztott vajjal, ráhelyezünk egy újabb lapot, ismét megkenjük, és a harmadik lapot is ráhelyezzük, megszórjuk a zsemlemorzsa felével. Hosszabbik oldala mentén eloszlatjuk rajta a töltelék felét, és lazán feltekerjük. Elkészítjük a másik tekercset is. Óvatosan sütőpapírral bélelt tepsire helyezzük őket, tetejüket megkenjük a tojássárgájával. 180 fokra előmelegített sütőben 145-20 percig sütjük, amíg szépen megpirul a teteje. 

CH tartalom: 42 g CH/fő (6 személy esetén)
Kalóriatartalom: 273 kcal/fő (6 személy esetén)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...